A Meta most már nyíltan bevallja, hogy fizetős eszközök beépítést tervezi olyan alkalmazásaiba, mint a Facebook, az Instagram és a WhatsApp. John Hegeman, a cégóriás bevételszerzésért felelős alelnöke a The Verge-nek erősítette meg a hírt, hogy a hirdetéseken felül további, a felhasználók zsebét is érintő szolgáltatásokat vezetnek be.
A vállalat persze az Apple-t okolja azért, hogy fizetőssé kell tennie bizonyos funkciókat.
Mint ismert, az iOS rendszerű készülékeken egy ideje külön-külön megtilthatod a telepített alkalmazásoknak, hogy nyomon kövessék a tevékenységeidet. Lévén az így (ráadásul ingyen) szerzett adataidat korábban arra használta a Meta triumvirátusa, hogy reklámokkal célozzon meg, a bevételek csökkenni kezdtek, úgyhogy Zuckerbergék eléggé bepöccentek az almás cégre.
Most nagyon úgy fest, hogy a felhasználókon verik el a port.
Hegeman a részvényesek megnyugtatására azért leszögezte, hogy náluk nem lehet majd megvásárolni a reklámmentességet (mint pl. a YouTube-on), mert elkötelezettek a náluk hirdető cégek (értsd: a sajátjuk) növekedése mellett. Ahelyett tehát, hogy – előfizetésért cserébe – a kényelmesebb, nyugodtabb felhasználói élményt részesítenék előnyben, inkább olyan újfajta termékek és opciók bevezetését tervezik,
„amelyekért az emberek alig várják majd, hogy fizethessenek”
– fogalmazott magabiztosan az alelnök.
Bár ennél több konkrétumot nem volt hajlandó elárulni, a bejelentés nem túl meglepő, hiszen a fenti appoknak már eddig is voltak fizetős funkciói (pl. exkluzív kontentekhez való hozzáférés, kereskedelmi célú üzenetek küldése, stb.). Ezek viszonylagos sikere ellenére a Meta nem kezelte prioritásként a userek megsarcolását, de most változik a stratégia. Hegeman persze aláhúzta:
„úgy gondolom, ha van lehetőség új értékek teremtésére és jelentős bevételi vonalak létrehozására, akkor annak valami nagyon vonzó dolognak kell lennie”.
Tehát amit adni szándékoznak, az akkora királyság lesz, hogy tényleg vigyorogva fogsz utalni érte. Meglátjuk. Az mindenesetre holtbiztos, hogy például az előfizetéses feliratkozásért, amit nemrég jelentettek be Instagram-alkotók számára, rendesen el fogják kérni a részüket – de állítólag csak 2024-től. Ekkora bajt csináltak volna a követést tiltó iPhone-ok?
2024.02.05. - Nagyon, nagyon meglepődtem, hogy milyen jó szórakozás volt számomra tavaly két ünnep között…
2024.02.05. - Manapság sajnos elkerülhetetlen, hogy az ember ne kerüljön valamilyen mesterséges megjelenítő elé. Különösen…
2024.02.05. - Sajnos vagy nem sajnos, olyan világot élünk, amikor videojátékot kiadni igazán jó üzlet…
2024.02.05. - A 952 millió dolláros bevételt hozó és az idei év legmagasabb iparági elismeréseivel…
2024.02.05. - Igen, igen, igen. Nagyon szeretjük a The Last of Us-t, amit joggal nevezhetünk…
2024.02.05. - Sajnos mindenkinek el kell fogadnia, hogy a Windows 7 bár nagyon sokak által…