Film/TV

Itt a válasz: Ezért néz ki máshogy a Vastrón a Sárkányok házában

George R.R. Martin az 1996-ban indult ‘A Tűz és jég dala’ regénysorozatával Tolkieni mércével is egészen hatalmasat alkotott, bár az igazi áttörést az HBO hozta meg neki a 2010-es évek elején műsorra tűzött adaptációjával. A tévésorozat aztán minden létező rekordot megdöntött az idejében, és végre egy olyan Gyűrűk Ura utáni fantasy-t hozott a mainstreambe, amiért tömegek képesek rajongani.

Ez a fajta magas minőség pedig egészen a 7-8. évadokig tartott ki, amikor is a feldolgozás lehagyta a könyveket, így már nem tudták csak Martin vázlatait használni az HBO-nál. Ennek pedig egy csapnivaló forgatókönyv lett az eredménye, aminek igazán senki sem tudott örülni, sőt, akkora volt a népharag, hogy az utolsó szezon teljes úrjaforgatását is követelték a rajongók.

Nos, ez aligha történhetett volna meg, ellenben az augusztus 22-én elindult Sárkányok háza című előzménnyel, ami azon túl, hogy keretet adna a későbbi történéseknek a Targaryenek bemutatásával, ki is javítaná az összes csorbát, amit a Trónok Harca lezárásával okoztak. Ez egyébként az első visszajelzések alapján csont nélkül sikerült, az új sorozat is rekordokat döntöget, ami oda fajult, hogy már az első rész után berendelték a második évadot is.

De nem csak a rajongóknak kedveskedtek a Sárkányok házával.

Mint sokan kiszúrhatták, Királyvár, de legfőképp a trónterem eléggé eltér a Trónok Harcában látottakhoz képest. Ennek egyik oka az ikonikussá vált Vastrón, ami a 200 évvel korábban játszódó történetben kissé másképpen néz ki. Míg a Targaryenek utáni érában a kardokból kovácsolt trón mindössze egy kardokból kovácsolt trón, addig a Targaryenek korában a részét képezi még több száz másik kard, melyek tekintélyt parancsolóan ösvényszerűen ölelik körbe a rajta ülő uralkodót.

A változás pedig egyáltalán nem figyelmetlenség, vagy a véletlen műve, sokkal inkább egy főhajtás az író előtt, aki már 2013-ban is megjegyezte már, hogy mennyire megváltoztatták tulajdonképpen a világának egyik legfontosabb motívumát. A szerző a könyvbeli trónt ugyanis egy több ezer kardból sárkánytűzzel formált különösen kényelmetlen ülőalkalmatosságként írja le, ami nemhogy hatalmas, hanem inkább már monumentális méreteket ölt. A Vastrónt pedig, ahogyan a Sárkányok házában is, megannyi időközben legyőzött ellenség kardja veszi körbe arra figyelmeztetve a trónterembe lépőt, hogy a Targaryenekkel bizony nem érdemes ujjat húzni.

A könyvek leírása alapján valahogyan így nézhet ki a Vastrón.

Ezt azonban a Trónok Harca alkotói és írói is jegyezték, sőt, a 3. évad során egy jelenetben Kisujj még meg is jegyzi, hogy a Vastrónban még csak 200 kard sincsen, nemhogy ezer, ahogy Hódító Aegon legendái állítják. Nos, a sorozat története szerint erre bizony nagyon jó magyarázat van:

Miután Robert Baratheon a Lannisterek hathatós segítségével legyőzte a Targaryeneket, a trónteremből száműzött szinte mindent, ami rájuk emlékeztet.

A falakról lekerültek a sárkányfejek, úgy pedig a Vastrón fölöslegesnek vélt részeit is eltávolíthatták. Maga a trón pedig csak amolyan motívumként maradhatott meg, azt jelezvén, hogy aki rajta ül, az győzte le végül a legnagyobb és legrettegettebb uralkodó dinasztiát. Persze már a Robert lázadását bemutató visszaemlékezésekben is láthatjuk, hogy őrült Aerys is már kardsereg nélkül ült a trónján, mikor Jamie levágja őt, de sárkánykoponyákat sem láthatunk már, tehát valószínűleg más okai lehettek annak, hogy ezek kimaradtak a jelenetből.

Ugyanakkor a fokozatosan eltűnő kardoknak is lenne jelentősége, ami a Targaryenek hatalmának és befolyásának csökkenését is jelezheti, mígnem a jelenlétük egyetlen bizonyítéka a roppant mód megváltoztatott Vastrón töredéke lesz csupán.

Ha pedig azt is tudni szeretnéd, hogy ki kicsoda a Sárkányok házában, akkor ezt a cikket is érdemes átnyálaznod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ilyen beteg ultrarealisztikus ÁLLATKERTI horrjátékot még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

37 perc telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

2 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

2 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

2 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

3 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

3 óra telt el azóta...