Bizonyára mindenki észre vette már, hogy annak ellenére, hogy volt egy durva chiphiány, koronavírus-járvány, itt az őrült drágaság, a technológiai fejlődés nem állt meg. Ahogy minden technológiai cég, úgy az Apple is ontja megából az új termékeket, modelleket, így vannak olyanok is, melyek elavulnak. Most az Apple úgy döntött, hogy egyes modelleknek teljesen búcsút mond.
Megszűnik a gyártás, sőt a javítás is.
Ahogy arról az cég hivatalos oldalán nemrég beszámolt, kivonnak a forgalomból olyan modelleket, melyek elavultak, nem tudják tartani a lépést az új eszközökkel. Ezeket a garancia lejárta után az Apple-boltokban szerviz-partnereknél sem javítják majd.
Ez egyébként bevett szokás az Apple-nél, a lista egyre csak bővül. Az Apple ugyanis a forgalmazás végétől számított 5 éven belül száműzi a modelleket az elavult készülékek listájára. A lista igen hosszú, de többek között ezek a modellek is rajta vannak.
Néhány példa a forgalomból kivont termékekre (köszi Index)
Bódi Dániel 2024.02.04. - A Konami a teljesen elbaltázott döntései miatt 12 éve nem adott…
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…