Call of Duty

Nerfet kapott szinte az összes TOP 10-es Warzone fegyver – Ezt hozta el a szerda esti frissítés

Sejteni lehetett, hogy a múlt heti gyengítésekkel nem voltak teljesen elégedettek a Warzone fejlesztők, pedig a számok szépen alakultak. Izgatottan várhattuk a szerda estét, manapság erre az időpontra időzítik a Raven Software munkatársai a nagyobb javításokat, nerfeket, buffokat. Ezúttal sem kellett csalódnunk, ám a vártnál több fegyvert érintenek a változások, melyek jobban beleszólhatnak a játék metájába, mint azt sejteni lehetett.

Nézzük is, hogy mely fegyvereket érinti a szerda esti Warzone frissítés!

A lista – Warzone Loadout

Gyengítések

Az NZ-41, Marco 5 és H4 Blixen gyengítésében ezúttal is biztosak lehettünk, ám további fegyverek is csatlakoztak a díszes társasághoz. Nem úszta meg sem a KG M40, sem a Volk, de a Modern Warfare veterán Kilo sebzésén is csökkentettek a fejlesztők. A VLK Rogue shotgun túl erős lett a frissítések után, erre mi is felhívtuk a figyelmet, úgy tűnik, hogy a belsős statisztikák is ezt mutatták. Az Armaguerra SMG több szintű gyengítésen esett át, de a Deagles rajongók is szomorkodhatnak.

Erősítések

A sokak által alapból is erősnek hívott Vargo S egyik kiegészítője nagyon kellemes buffot kapott, így hamar a meta lista élére érkezhet majd az újdonság. Ezen kívül az LMG kategória rajongók örülhetnek nagyon, hiszen a Whitley több kiegészítője is erősebb lett a frissítés után, bátran a kezébe veheti majd bárki.

Mit szóltok a változásokhoz?

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

5 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

8 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

8 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

8 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

8 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

8 óra telt el azóta...