Szerda este érkezett meg a Warzone Season 4 Reloaded frissítése. Az újdonságok listáját és a fegyverek változásait már kiveséztük, ám nem mehetünk el a frissen bekerült Vargo-S névre hallgató AR mellett sem. A fejlesztők állítása szerint egy igazi SMG-AR hibridről beszélhetünk, mely magas tűzgyorsasággal, kellemesen kezelhető visszarúgással és gyors újratöltéssel csábítaná magához a játékosokat.
Míg a szezon elején érkező újdonságokat általában a Battle Pass oldja fel számunkra, úgy a Reloaded frissítés fejlesztéseit valamilyen in-game küldetéssel vagy épp Bundle megvásárlásával zsebelhetjük be. Ez a Vargo-S esetében sincs másképp, ám azért itt sem megy minden zökkenőmentesen.
Nézzük is, hogyan szerezheted meg a Vargo-S-t!
A lustább vagy a játékra többet költő felhasználók egy $10 / 1200 CP-be kerülő csomag részeként instant megkaphatják a fegyver Blueprintjét, ám a feloldása sem nehéz ezúttal. Az utóbbi idők „érdekes” küldetései után meglehetősen felüdülés látni egy viszonylaghamar teljesíthető feladatot. Ezúttal is opció a Vanguard (vagy régebbi játékok), a Vanguard zombi módja, illetve a Warzone is. A feladatok a következőek:
Fontos kiemelni, hogy jelenleg kicsit bugos a feloldási rendszer, így Warzone-ban sok esetben nem jelenik meg a küldetés vagy éppen már feloldottnak mutatja a fegyvert.
Bódi Dániel 2024.02.29. - Ha te is imádod és máig visszasírod a - minden idők…
2024.02.29. - Jelenleg a Warzone Season 2 féltávjánál járunk, március első napjaira várhatjuk a Reloaded…
2024.02.29. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy nagyobb frissítéssel jelentkeztek. Ekkor nem csak…
2024.02.29. – Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…
2024.02.29. - A Call of Duty játékosok sosem pihenhetnek. Szinte minden második-harmadik hétre jut egy-egy…
Bódi Dániel 2024.02.29. - Mikor 2021 végén, 2022 elején gigantikusat zakózott a hegycsúcsról a Bitcoin…