Film/TV

Végre kiderült: Ekkor jöhet az HBO Maxra a ‘The Last of Us’ sorozat

A videojátékos világban őrületes sikereket elért The Last of Us kétségtelenül az egyik legambiciózusabb és legvártabb játékadaptáció, aminek nagyszerűségével a gyártást lebonyolító HBO is tökéletesen tisztában van. Ezért is készül olyan sokáig, hiszen sem a stúdió, sem pedig a munkálatokban aktívan résztvevő eredeti alkotók sem szeretnék elaprózni. De erről már többször megbizonyosodhattunk a kiszivárgott forgatási anyagokat vizslatva.

Arról viszont sejtelmünk sincs, hogy a The Last of Us sorozat egészen pontosan mikor érkezik az HBO Maxra. Hivatalosan 2023-at lehetett csak hallani, de hogy ez konkrétan az év mely részére esik, az nem volt ismeretes. Legalábbis eddig, ugyanis az HBO első embere, Casey Bloys a The Hollywood Reporter interjújában feltett kérdésre végre ezt is elárulta.

Bloy tulajdonképpen bejelentette, hogy a The Last of Us sorozat 2023 elején kerülhet az HBO Max kínálatába.

Joel és Ellie

Ennél pontosabb dátumot sajnos nem mondott, de ebből már nagyjából levezethető, hogy az első pár, maximum négy hónapról lehet szó (üzleti negyedévek, amikben a Bloyhoz hasonló vezetők is számolgatnak). Ez tehát azt jelenti, hogy – ha nem jön közbe semmi váratlan, mint például egy újabb koronavírus-járvány, akkor – 2023 áprilisáig bezárólag végre tényleg láthatjuk az élőszereplős Joelt és Elliet.

Joel bőrébe a közönségkedvenccé vált Pedro Pascal bújik, aki korábban olyan szuperprodukciókan volt látható, mint a Trónok Harca (Oberyn Martell) és a Disney+ egyik zászlósa, a The Mandalorian. Ellie-t szintén egy körülrajongott fiatal színésznő, Bella Ramsey kelti életre, aki a nézőket a Trónok Harca Lyanna Mormontjaként varázsolhatta el. A fontosabb szerepekben pedig Gabriel Luna mint Joel testvére Tommy, Merle Dandridge mint Marlene, Anna Torv mint Tess, Nick Offerman mint Bill, Nico Parker mint Sarah és Storm Reid mint Riley tűnnek majd fel.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az HBO az újabb sorozatait nem egyben teszi elérhetővé, hanem a Disney+-hoz hasonlóan hetente rakják fel az újabb epizódokat. Valószínűleg a The Last of Us is így fog majd érkezni.

De addig se maradj néznivaló nélkül:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

2 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

2 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

2 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

2 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

3 óra telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

3 óra telt el azóta...