Tech/Tudomány

Már most gond van a Vodafone-nál, ingyen adatforgalmat adnak miatta

Ahogy arról még június közepén beszámoltunk, a Vodafone-UPC integráció utolsó részeként július közepéig informatikai átállást végez a szolgáltató. Ahogy akkor azt egy közleményben írták, ennek következtében elérhetetlenek lesznek egyes szolgáltatások. Hozzátették azt is, hogy az átállás ideje alatt a hívások indítása és fogadása, SMS küldés és fogadás, adathasználat, valamint az otthoni (TV, vezetékes internet, telefon) szolgáltatásokban NEM lesz kimaradás. Az átállás más szolgáltatásokra vonatkozik inkább, mint a számlabefizetés, ügyintézési lehetőségek, melyek megszűnnek július 11-16 között.

Ám még az átállás előtt jelentkeztek problémák.

Ahogy arról a 24.hu is beszámol, annak ellenére, hogy a mobilos ügyfeleket érintő átállás még el sem kezdődött, máris több felhasználó panaszkodott valamilyen hibáról. Többek között a feltöltőkártyás egyenlegek kapcsán történnek furcsa anomáliák, például a mínusz egyenleg látható, vagy éppen egy nulla. Többen számoltak be arról, hogy az egyenleges hibásan látható, persze ettől még a szolgáltatás működik.

Fotó: HWSW

Kompenzálás

A kellemetlenségek miatt a Vodafone szeretné kárpótolni az ügyfeleket, így azok, akiknek nincs korlátlan adatforgalmuk, ingyen plusz netet kapnak. Ez egészen pontosan 10 GB extra adatmennyiséget jelent, amit mindenki ügyfél július 11-ig tud aktiválni, és 30 napig lehet felhasználni.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

7 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

11 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

13 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

13 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

13 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

14 óra telt el azóta...