Call of Duty

Warzone csalók leplezték le a következő COD együttműködést

Az vitathatatlan, hogy az elmúlt évek, hónapok során már megszokhattuk, hogy a Warzone csalók bizony nem igazán ismernek határokat. 2021 júniusának elején már beszámoltunk róla, hogy vannak olyan csalók, melyek egyáltalán nem akarják takargatni a mesterséges rásegítést. Az egyértelmű pörgés, ide-oda rángás helyett ők más módját választották saját maguk leleplezésére. Ez pedig nem volt más, mint a híres piros-fehér glitch outfit, melyet ha megláttunk, jobb ha ki is lépünk a meccsből.

Úgy tűnik továbbra is büszkén folytatják a hasonló tevékenységeket, melyekkel nem csak a játékosoknak tesznek rosszat, hanem akár előzetes kollaborációkat is könnyedén leleplezhetnek, ahogy ezt tették hétfőn is. Az Activision biztosan nem örül ennek, ám sok mindent nem tudnak tenni ellene a szokásos védekezések mellett.

Jöhetnek a hivatalos Warzone x NFL skinek?

 

Pár órája a játékosok NFL / amerikai focis cheaterekre lettek figyelmesek a szigeteken, a csalók idő előtt oldották fel a skineket, miközben ezekről egyelőre hivatalos információt nem árultak el a fejlesztők. Nem lenne idegen a szervezettől a kollaboráció, hiszen korábban a Fortnite-ban is megvehettünk NFL licenszelt outfiteket és rengeteg játékos maga is nagy COD / Fortnite rajongó. Az biztos, hogy a bejelentésre már nem kell sokat várnunk, ám biztos nagyobbat ütött volna a történet, ha nem használnak külsős programot ezek leleplezésére.

Te megvennéd az NFL skineket?

Arpi

Korábbi cikkek

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

7 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

7 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

7 óra telt el azóta...

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

8 óra telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

8 óra telt el azóta...