PUBG

Mocsártól a felhőkarcolóig – A héten ki is próbálhatjuk már az új PUBG pályát

A PUBG fejlesztői már tavaly májusban jelezték, hogy két új pályán is dolgoznak. Az egyik a Kiki, míg a másik a Tiger kódnevet viselte. A Tiger azóta meg is érkezett a játékba, Taego néven, sok felhasználó tetszését elnyerték, így bizakodva várták a másik mapot is is a játékosok. Az új információkra egészen 2022 márciusáig kellett várni, ekkor kiderült, hogy valamikor a harmadik negyedévben eshet be a 8×8-as méretű csatatér.

PlayerIGN május elején jelezte, hogy az elérhető információk alapján már júliusban megérkezett a Kiki névre hallgató sziget és úgy tűnik, hogy ezúttal sem hibázott a leaker veterán.

Napokon belül megérkezhet Deston a tesztszerverekre!

 

A PUBG fejlesztői már napokkal ezelőtt kijelentették, hogy a pálya a Deston nevet viseli, így a korábbi, meglehetősen érdekes „Kiki” név hamar a kukába került. A felépítés marad 8×8, szerencsére azzal kapcsolatban nem történtek változások. Hétfő délelőtt meg is érkezett a „World Art Trailer” melyen a pálya ikonikus pontjait is megpillanthatjuk, a mocsaraktól kezdve egészen a felhőkarcolókig. A PUBG 18.2-es frissítésével érkezik meg a map a játékba, melynek papíron a héten kell debütálnia a tesztszervereken, így szerda-csütörtök környékén már fejest is ugorhatnak az újdonságba a játékosok.

Az alábbi dolgokat ismerjük már a mappal kapcsolatban:

  • Egy 8×8 méretű pálya, így Erangel, Miramar és Taego hármasát bővíti
  • Igazán változatos tájakkal találkozhatunk, megférnek egymásnak mellett a mocsaras területek és a hatalmas felhőkarcolók
  • Érkezik egy új jármű is, mellyel a mocsarakban közlekedhetünk
  • A hatalmas épületek belseje nem lesz teljeskörűen kidolgozva, ám azok tetejére kötélrendszer segítségével is feljuthatunk majd

Mit szóltok az új pályához?

Arpi

Korábbi cikkek

Ilyen beteg ultrarealisztikus ÁLLATKERTI horrjátékot még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

20 perc telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

2 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

2 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

2 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

3 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

3 óra telt el azóta...