Gaming

Hiába a hiszti, a Diablo Immortalba röhögve öntik a pénzt a játékosok

A Diablo Immortal mikrotranzakciós megoldásai miatt van ám népharag rendesen, némileg jogosan is, hiszen a Blizzard agyasai nem kicsit árazták túl a játékban megvásárolható mütyüröket. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy minden hiszti és PC-s lepontozás ellenére is veszik őket, mint a cukrot, ami némileg bohókás visszhangot ad az egésznek.

Az AppMagic statisztikai méréseiből ugyanis kiderült, hogy a játékosok több mint 24 millió dollárt, körülbelül 9,1 milliárd forintot költöttek el a Diablo Immortalban.

Mindez azért lehet nagy szó, mert a játék alig két hete jelent csak meg, de máris a Blizzard egyik legsikeresebb alkotásává vált a 8 milliót is meghaladó letöltésszámával. A legnagyobb sikert az amerikai piacon aratta, ami a teljes játékosbázis 26 százalékát teszi ki, ezt követi kissé szellősen Dél-Korea, ami az Immortal játékosok körülbelül 11%-át adja – majd Brazília és Japán következik 8%-kal.

Ami érdekes lehet, hogy amíg a letöltések negyede érkezett Amerikából, addig a mikrotranzakciókból befolyt bevétel majdnem a feléért, 44 százalékáért felelnek, de mellettük a dél-koreai játékosok is szeretnek költekezni, akik a játékbeli költések 22%-át adják, de a japánok és a németek sem panaszkodhatnak a 8 és 6 százalékos arányukkal.

Az is kiderült, hogy a költések nagy része Androidról és iOS-ről, nagyjából egyforma arányban érkezik.

Mindez azért is különösen érdekes, mert a videojátékokkal is foglalkozó sajtó napokig attól volt hangos, hogy a játékosok egy kis része azonnal ráugrott a Metacritic oldalára, hogy lepontozzák a játékot. Erről mi is írtunk egy véleménycikket, amelyben pontosan azt állítjuk, hogy a review bombinggal tarkított hangos, de valójában teljesen üres hisztizés nemhogy semmire sem való, de teljesen haszontalan is – lásd FIFA-sorozat.

A legjobb módszer ugyanis a jogos, vagy jogosnak vélt nemtetszés kifejezésére a mikrotranzakciós megoldásokkal szemben, ha egyszerűen nem költünk a játékban egy fillért sem. Már csak azért sem, mert a Diablo Immortal egyjátékos része kellően szórakoztató tud lenni költekezés nélkül is, illetve azért sem, mert a Blizzard nevetségesen túlárazta az in-game cuccokat. Most mégis úgy fest, hogy ezzel a taktikával vagyonokat tudnak legombolni a játékosokról.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

14 perc telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

2 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

3 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

12 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

16 óra telt el azóta...