Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a Call of Duty fejlesztői vasárnap este mindenkit megleptek azzal, hogy szép lassan csepegtetni kezdték az új infókat a legújabb Warzone pályáról, ami még az is lehet, hogy Rebirth Islandet helyettesíti. Összesen 12 darabra osztották szét a mapot, a nagyobb tartalomgyártók mindegyike kapott egy-egy szeletet ezekből. Hétfő este 20:00-kor már 7 darabot ismerhetünk. A pálya sokak szerint összekötő kapocs lehet majd a Warzone és a Warzone 2 között, hiszen másképp nem lenne sok értelme a Warzone életciklusának végén ellőni egy régóta készülő mapot.
A Fortune’s Keep 2,5X nagyobb lesz, mint Rebirth Island.
Erről máris készült egy összehasonlító térkép, hogy lássuk: mennyivel kell nagyobb területet bejárnunk.
Itt pedig végre elemezhetjük a Fortune’s Keep teljes területét. Amint az látható, összesen 12 POI-t kapott a pálya, köztük több hatalmas épületkomplexummal. A terület természetesen még így is kisebb, mint egy nagy Warzone pálya, így az épületek elhelyezkedése és mennyisége kulcsszerepet játszik majd a harcokban.
Bár a terep tényleg nagyobb, mint a Rebirth Island esetében a közelharc még itt is dominálni fog, azonban az épületek teteje több lehetőséget ad a snipereknek, mint eddig. Ami érdekesség, hogy délen több apró sziget is helyet kapott, ahová az átjárás egyelőre nem tisztázott. Lehet, hogy ez már az új úszásmechanikának ágyaz meg.
A legfőbb kérdés persze az, hogy a most megjelent pálya mennyire jön be nektek, magyar Warzone játékosoknak. Kíváncsiak vagyunk, hogy nektek az eddig látottak alapján, hogy tetszik a pálya elrendezése? Szavazz!
A Season 4 Calderát sem kíméli majd, a fejlesztők szerint az eddigi legnagyobb változtatásokat tapasztalhatjuk meg a nagyobb szigeten.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…