A jetpackes találmányok mindenképpen figyelemreméltó kütyük, ugyanakkor a drónok egyre nagyobb mértékű térnyerésével és rohamos fejlődésével arányosan kérdőjeleződik meg a hétköznapi felhasználhatóságuk.
Persze látványosak és kifejezetten gyorsak a légdeszkák, ugyanakkor a drónos-quadrokopteres megoldások nemcsak kompaktabbak, de még a kezdetleges formájukban is biztonságosabbak. Erre lehet egy bizonyíték a francia – jetpackekért rajongó – feltaláló, Franky Zapata horrorisztikus balesete, amit néhány nappal ezelőtt, május 28-án szenvedett el egy repülési bemutató során.
Zapata a saját készítésű röpdeszkájával készült egy tó fölött repülni, de már a felemelkedéskor lehetett sejteni, hogy valami nincsen rendben. A férfi megállás nélkül pörögni kezdett, majd néhány másodperccel később 15 méteres magasságból nyílegyenesen a tóba csapódott. Szerencséjére még időben ki tudták hozni a vízből, majd azonnal kórházba szállították, a francia média szerint az állapota stabil és jól gyógyul.
Az egykori jetski bajnok Zapata a találmányával már régóta házal, ami elméletileg akár 140 km per órás sebességgel is képes hasítani az eget. A LADBible szerint egyszer egy puskával a kezében tartott röpdeszkás bemutatót, ezzel demonstrálva a szerkezet katonai célú felhasználhatóságát.
„Jól vagyok. A mai nap arra emlékeztet, hogy nem vagyunk madarak, és hogy ha nem csinálsz mindent tökéletesen, a gravitáció mindig győz” – üzente a francia a követőinek Twitteren, aki szerencsére azóta egyre jobb állapotban van.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…