Ha valaki egy igazán nagy Teslát akar, annak mindenképpen meg kell várnia a futurisztikus és drabális Cybertruck piacra kerülését, amit Elon Muskék többszörös halasztás után 2023-ra tűztek ki. Aki viszont még a vállalat első terepjáróját is kicsinek véli, annak nem sok opciója van, pontosabban inkább egy szemernyi sem, kivéve akkor, ha legalább annyira kreatív és ügyes bütykölő, mint a német The Real Life Guys nevű csapat tagjai.
Tűnjön elsőre bármilyen abszurdnak is az ötlet, a srácok sikerrel jártak, és tulajdonképpen megalkották a világ első Tesla Model T-jét, vagyis mint Model Tankját. Persze képességeiben és ellenállóságában messze nem éri el egy valódi harckocsi szintjét, mindenesetre kifejezetten vadul fest a felpimpelt elektromos autó, aminek még Jay-Z is a csodájára járna…
… És szerencsére járhat is, ugyanis a tehetséges szerelőknek van egy YouTube-csatornájuk is, ahová a teljes folyamatot és a végső tesztet is feltöltötték. Ha pedig már ott vagyunk, akkor érdemes lehet körülnézni rajta, ugyanis olyan agyament szerkezeteket is építettek, mint például a repülő bicikli, a gokart tank, az egyszemélyes tengeralattjáró, vagy a meglovagolható – és kilőhető – rakéta.
RP 2023.08.31. - Mi a legnagyobb előnye a laptopoknak, notebookoknak? Természetesen a hordozhatóság. Manapság az…
RP 2023.08.30. - Manapság minden háztartásban találhatunk néhány pendrive-ot. Hol Windows telepítéshez, hol pedig adatok…
2024.03.02. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch csatornáján…
2024.03.02. - Nem véletlen, hogy a Helldivers 2 körül most óriási a hype és az…
Bódi Dániel A régi nagy kedvenc Star Wars: Dark Forces egészen frissen megjelent remasterelt kiadása…
2024.03.02. - Kizárólag a számítógéptulajdonosok figyelmeztetése és elővigyázatosság miatt foglalkozunk azzal a történettel, ami szerint…