EA Sports FC

Jön az indiai support! – Több száz embertől megválik az EA, miután szakítottak a FIFA-val

Ahogy azt már bizonyára sokan tudjátok, a FIFA és az EA útjai elváltak, így a jövőben, pontosabban 2023-ban már EA Sports FC néven találjátok az EA focis játékát. Persze a FIFA is ott lehet a polcokon, hiszen a hírek szerint a szövetség is kínál majd játékot a focirajongóknak. Most a Kotaku jutott olyan belső e-mailekhez, melyből kiderült, hogy az Electronic Arts

rengeteg ügyfélszolgálati munkatársat bocsátja el az austini irodájából.

Ez akár 100 alkalmazottat is érinthet, akik közül sokan támogatták a FIFA 22 működését. A jövőben az EA ehelyett elvileg kiszervezi a munkát, ahelyett, hogy saját alkalmazottakat tart fent. Úgy tűnik, hogy ez az első lépése az EA belső átszervezésének, miután bejelentették, hogy lemondanak a FIFA-licenszről, és 2023-tól átkeresztelik a játékot.

„Folyamatosan fejlődünk, hogy jobb élményt nyújthassunk a rajongóinknak, így fejlesztjük a támogatói részleget is” – írta Joel Knutson, az EA ügyfelekért felelős alelnöke. A hatékonyság és a rugalmasság növelése érdekében Austinban megszűnnek ezek az ügyfélszolgálati szerepkörök, sőt az alelnök hasonló elbocsájtásokat javasok a írországi irodában is, ami az európai játékosokat szolgálja ki.

Hogy pontosak legyünk, olyan alkalmazottakról van szó, akiknek az a munkája, hogy e-mailben, telefonon, illetve online chaten segítsék azokat a FIFA22 játékosokat, akiknek valamilyen problémájuk akadt a játékban. Például elveszett valamilyen tartalom, vagy éppen feltörték a fiókot, stb. Ezek a munkákat elvileg a jövőben kiszervezik másnak. Az elbocsájtások oka a hírek szerint az, hogy az alkalmazottak folyton elégedetlenek voltak, mert évente csak 0,10 dollár óránkénti béremelést kaptak.

Úgy tűnik, hogy Európában szintén kb. 100 embert bocsátanak el, az feladatokat pedig külső román és indiai székhelyű cégek veszik át. Hello, indiai support!

Az EA közben a Kotaku számára tisztázta, hogy ennek költségcsökkentő okai vannak, és mindennek semmi köze ahhoz, hogy megszűnt az együttműködés a FIFA-val. Mindenesetre senki nem lepődjön meg, hogy a supporttal felvéve a kapcsolatot, már más lehet a rendszer!

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

3 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

7 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

9 óra telt el azóta...