CS2

Búcsúztak az argentinok és az ausztrálok – Ilyen volt a PGL Major második napja

Déltől az 1-1-es statisztikával álló csapatok feszültek egymásnak, míg a délután későbbi részén már továbbjutástért vagy a kiesés elkerüléséért játszottak a csapatok.

Bad News Eagles vs. Imperial:

Hiába a nagyobb nevek a brazil csapatnál, mégis a koszovói alakulat volt a kiemelt csapat. Nagyon jól kezdte meg a találkozót a BNE Vertigón, amiből rigoN már a pisztolykörben kivette a részét 3 darab magabiztos USP-S fejessel. A megnyert pisztoly kör után sikerült még további 5 kört is bezsebelni a CT csapatnak, mielőtt az Imperial is feliratkozott volna az eredményjelzőre. Az első brazil győzelem után, megint rengeteget kellett várni, hogy legyen valami a terroroknál, így nem is meglepő a 13-2-es félidei győzelem a BNE részéről.

A térfélcsere után Fallen és csapata elkapta azt a fonalat, ami mentén haladt korábban az ellenfelük, de ekkora hátrányt közel képtelenség ledolgozni. A mérkőzés végére sinnopsyy-nak még az is belefért, hogy megkéselje a 2x Major győztes Fallent.3

Spirit vs Eternal Fire:

A Spirit zsinórban a harmadik mérkőzését játssza Dust 2-n. Érthetetlen választás volt ez a törökök részéről, de ha már így alakult, akkor az orosz csapat köszöni szépen a lehetőséget. Terrorban kezdtek és a tegnapi parádés G2 meccs után mára jobban begyakorolták a támadó oldalt is, aminek egy 9-6-os félidő lett a gyümölcse számukra. A térfélcsere után csak idő kérdése volt, hogy mikor nyerik meg a találkozót. Az EF próbált szépíteni, de ez most kevésnek bizonyult.

Astralis vs MiBR:

A tegnapi nap vége furcsán zárult mindkettő csapat számára. Az Astralis beleszaladt egy komolyabb pofonba a Vitality ellen, míg az MiBR feltámadt a 9z ellen Overpass-on. A dánok egy félelmetes CT oldalt mutattak a braziloknak, hiába nyerte meg chelo csapata az első pisztolykört. 12-3-ról kellett megpróbálni a lehetetlen az MiBR-nak és a második félidő elején úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog nekik. 12-10-ig zárkóztak az ellenfelük ellen, de ott BlameF-nek sikerült egy gyönyörű 1v3 clutch szituációt megnyernie és ezzel már meg volt a lendület ahhoz, hogy ők nyerjék meg ezt a találkozót.

 

Complexity vs. Outsiders:

Hasonlóan érkeztek erre a mérkőzésre is a csapatok, mint az Astralis – MiBR találkozóra és itt is Overpass volt a választott pálya. Az első félidőben még volt adok-kapok a csapatok között, de a másodikban az Outsiders oktatta végig a Complexity-t ezzel, 1-2-vel a kiesés szélére küldték Őket. Ha ebből a meccsből, csak 1 klippre van időd, hogy visszanézd, akkor az ez legyen:

 

20 darab BO1 után a 2. napon elindultak a BO3-as mérkőzések, amik már komolyabb téttel bírtak.

Renegades vs. IHC:

Az ázsiai RMR alkalmával már találkozott egymással ez a két csapat és akkor az IHC örülhetett, mivel 2-0-ra le tudták győzni az ausztrálokat. Ez most sem történt másképpen. A Renegades játéka arra volt elég, hogy szorosabb végeredmények szülessenek, de pályát így sem sikerült lopni az IHC-tól. Ezzel Ők lettek a Major első kiesői.

Vitality vs. forZe:

Ezt a mérkőzést látni kell! A tét a továbbjutás volt a párharcban résztvevőknek, és szó nem érheti Őket mivel, keményen tettek is azért, hogy nyerjenek. A forZe már az első pályán (Nuke-on) megmutatta a foga fehérjét, amikor el tudta lopni a „pályaelőnyt” a francia többségű csapattól. A Vitality-t sem kellett félteni, az elbukott saját pálya után felszívták magukat és egy óriási Dust2 győzelmet tudtak aratni a forZe ellen.

Jött a mindent eldöntő 3. pálya, Mirage.

Tegnap itt már a Vitality az Astralist is meg tudta lepni, így a forZe-nak nem lehetett akkora meglepetés, hogy a franciák ügyesek lesznek ezen a pályán, de vannak olyan dolgok, amikre nem tud számítani az ember, ilyen volt apEX gyönyörű duplája is.

Liquid vs 9z:

Érdekes látni a kiesés szélén egy olyan nagy nevű és nagy múltú csapatot, mint a Liquid és tekintve, hogy milyen kalandos úton jutott le erre a versenyre a 9z, tőlük is többet vártak volna a rajongóik.
Az amerikai csapaton győzelmi kényszer volt. Az elmúlt időszakban nem szerepeltek túl jól a versenyeken, így, ha itt is az első kiesők között lettek volna, akkor garantáltan játékosokat cserélnek, de így még van lehetőségük bizonyítani és a továbbjutásért harcolni, mivel sikerült legyőzniük az argentinokat. Ezzel a 9z lett a nap második kiesője a Renegades után.

ENCE vs. G2:

Mind az ENCE, mind a G2 kitartóan küzdött az első nap folyamán, de ezen a meccsen a G2 volt jobb „állapotban”. Nagyon jól kezdték meg a mérkőzést, már a saját pályájukon is sikerült egy domináns győzelmet aratniuk, 16-7-re. Az ENCE nem adta fel és a saját pályán sikerült is visszavágni. Nem akarta magát könnyen adni az ENCE. Spinx és dycha masszívan kivették a részüket abból, hogy 19-16-ra sikerült megnyerni a saját pályájukat a G2 ellen, előbbi még egy ace-t is lőtt.

 

 

Elérkezett a nap utolsó meccsének, utolsó pályája, Mirage. A pálya legnagyobb hőse egyértelműen Aleksib volt. Rengeteg 1vs X szituáció volt köthető hozzá az utolsó pályán, és még Fortuna is vele volt az utolsó küzdelemben.

Az ilyen megmozdulásokra már nem volt válasza az ENCE-nek, így a G2 csatlakozott a Vitality mellé a csoportból továbbjutók névsorán.

A mai menetrend:

 

Íme az akciók a Major alatt a Leet Webshopban:

 

DV

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

6 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

8 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

8 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

8 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

8 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

8 óra telt el azóta...