A Valorant legfrissebb pályája, Fracture tavaly szeptemberben érkezett meg a szerverekre. A fogadtatása meglehetősen vegyes volt, sokan azóta sem tudták megszokni a nem annyira szokványos pályaelrendezést, így a mai napig többen kilépnek az ügynökválasztó képernyőről. Azt már régóta tudjuk, hogy a Riot Games szakemberei javában készülnek az új pályára, ám sokan úgy gondolták, hogy a korábbi, Lisszabonnal kapcsolatos pletykák nem bizonyultak igaznak.
A legutóbbi PBE frissítés szerencsére nem erről árulkodik!
Cynprel, a Valorant történetének egyik legnagyobb ismerőse egyértelmű utalást talált az új pályára a legutóbbi, egyelőre csak tesztszerveren pihenő buildben. A történet szerint Fade-et használták az Omega és Alpha világok közötti utazás kipróbálására és úgy tűnik, hogy az új pályán sem leszünk híján portáloknak.
Régebbi információk alapján azt is feltételezhetjük, hogy a nyolcadik pálya egy városnyi méretű “kupolában” kap majd helyet. A kupola a lakókat a dagálytól védi meg, így a víz is nagy szerepet kaphat majd a design során. Ez is tökéletesen egybevág a város elhelyezkedésével, hiszen a Tajo folyó éppen Lisszabonnál ömlik tölcsértorkolattal az Atlanti-óceánba. A jelenlegi, Episode 4 Act 3 Battle Pass jutalmai között is találhatunk olyan Player Cardot amiben egy víz alatt működő tömegközlekedési eszközt látunk, így szinte biztosra vehetjük, hogy a következő szezonban megérkezik a különleges környezetben helyet foglaló új pálya.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…