Tech/Tudomány

Ezeket az ingyenes Androidos vírusirtókat semmiképp se használd, mert veszélyesek

A Cybernews kutatói szerint az Androidot használóknak kétszer is meg kellene gondolnia, hogy mely ingyenes vírusirtó mellett teszik le a voksukat, ugyanis a legújabb vizsgálatok alapján több közülük adatkövető programokat, illetve potenciálisan rosszindulatú domainekre mutató linkeket is tartalmaznak.

A Cybernews a Google Play áruház negyven, a telepítések alapján legjobban rangsorolt tisztító és vírusirtó alkalmazását vizsgálta, amelyek összesen több mint 918 millió letöltést értek el. A népszerű alkalmazások egyéni telepítéseinek száma egymilliónál kezdődött, némelyiknél ennek több mint százszorosa volt.

A vizsgált programok közül csak kettő nem tartalmazott valamilyen nyomkövetőt.

Ez azt jelenti, hogy 38 ingyenes alkalmazás aktívan megfigyeli a felhasználót, azt azonban nem tudni, hogy az így kigyűjtött adatokat milyen célokra használják fel. Ezek közül három került a kifejezetten veszélyes kategóriába, míg több mint egy tucat a potenciálisan veszélyesbe, a maradék pedig 2 és 10 használt nyomkövető között oszlik el.

Ennyi nyomkövetőt találtak a programokban.

Az alkalmazások közül 13-at olyannyira károsnak ítéltek a magánéletre nézve, hogy a csapat biztonsági rangsorában a lehető legalacsonyabb osztályzatot kapták. Hat még valószínűsíthetően rosszindulatú linkeket is tartalmazott – ezzel Android-felhasználók millióit téve ki annak a veszélynek, hogy feltörik a telefonjukat.

A Dr Capsule vírusirtó-tisztító alkalmazásban például három ilyet is találtak, de elégtelenre vizsgázott a GO Security, a Virus Hunter 2021, az AVC Antivirus & Virus Cleaner, a Fancy Booster és a Phone Junk is. 

Rosszindulatú linkek a vizsgált vírusirtókban

A Cybernews szakemberei ezek, illetve az általános működésük alapján rangsorolták az ingyenes vírusirtókat, melyek közül a legjobbnak a Keep Clean Cleaner bizonyult, a legrosszabbnak pedig a Security Antivirus – Max Cleaner, a Smart Cleaner, a Nova Security – Virus Cleaner és a Safe Security – Antivirus, Booster Phone Cleaner programokat jelölték meg, melyeket jobb messze elkerülni.

Természetesen hozzátették azt is, hogy a vizsgált alkalmazások egyikét sem érdemes letölteni, és válasszuk inkább valamelyik nagyobb és megbízhatóbb vállalat mobilos alkalmazását, melyek alapvető biztonsági funkciói szintén ingyenesek, de a fentieknél jóval biztonságosabbak.

Jó választás lehet például az:

  • AVG Vírusirtó Androidra
  • Avast Antivirus & Biztonság
  • Bitdefender Mobile Security
  • Kaspersky Security & VPN
  • McAfee Security: Antivirus VPN

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

7 realisztikus vadász szimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

9 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

39 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

1 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...

Ingyen adnak egy gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékot

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

2 óra telt el azóta...