Call of Duty

Ne lepődj meg – Ezzel a trükkel elkerülhető a kivégzés a Warzone-ban

Az talán kétségtelen, hogy a Warzone-ban az egyik legélvezetesebb módja a killeknek a kivégzés. Amikor annyira menő vagy, hogy sikerül észrevétlenül az ellenfél mögé jutni, és benyomni az animációt, ami nem csak menő, de egyből megöli az ellenfelet. Kiábrándító lehet látni, amikor a sikeres támadás egy hiba miatt meghiúsul.

Néhány Warzone játékos rájött arra, hogyan lehet elkerülni a kivégzést, miután már elindult az animáció.

Ahogy azt nemrég a Redditen SilentEnigma09 bemutatta, van módja annak, hogy egy trükkel elkerüljük az elkerülhetetlen halált. Ahogy a videóban is látszódik, a kivégzést végrehajtó játékos sikeresen benyomja a killt, a másik viszont megszökik. Ezt a Stim jól időzített használatával teszik.

 

Az időzítés a legfontosabb a trükk során. Amint elindul a kivégzés, be kell nyomni a Stimet, aminek hatására az animáció egyszerűen megszűnik, a játékos pedig simán elfuthat. Persze a dolognak két oldala van. Ez nyilvánvalóan egy nem szándékos hiba a játékban, amivel elkerülhetjük a kivégzést. Ez azonban rossz hír azoknak, akik kivégzéssel szeretnének végezni valakivel. Szóval ne lepődjön meg senki, aki ilyet tapasztal, ez az oka.

Bár a Stim-szökést a játékban nem könnyű végrehajtani, mégis értékes információ. Ugyanakkor sajnálatos, hogy ilyen hiba előfordulhat a játékban. Bár azt még mindig nem tudom, hogy ezekre hogyan jönnek rá a játékosok.

Te találkoztál már a hibával?

 

DV

Korábbi cikkek

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

21 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

3 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...