Bolondok napját világszerte ünneplik az emberek, ám az eredete a mai napig nem teljesen tisztázott, az egyik magyarázata szerint kelta népszokás volt, míg másik IX. Károly francia király egyik rendeletéből származtatják. Természetesen az internet népe is hamar átemelte a virtuális világba a népszokást. Leginkább ezt hamis, túltolt hírek formájában teszik az utóbbi időben, míg néhány játékban valamilyen vicces eventet, játékmódot szerveznek az esemény köré a fejlesztők. Érdemes ilyenkor visszatekinteni, hogy az akkor még elborultnak tűnő cikkek tartalma valósággá vált-e, meglepően sok esetben megtörtént ez. Szemezgettünk a saját, tavalyi és tavaly előtti bejegyzéseinkből, de néhány külföldi példát is megemlítünk.
A GTA V 2013 szeptemberében jelent meg először, majd sorban követték a PS3/XBOX360 kiadásokat a PC-s, majd az éppen aktuális konzolgenerációkat támogató verziók. A rajongók már régóta kiéheztek egy új részre, hiába látja el tartalommal a Rockstar az Online változatot a mai napig. 2022 februárjában végre megtört a jég, a stúdió valóban bejelentett egy jövőben érkező GTA részt, mely minden kétséget kizárólag a VI/6 lehet majd.
Már tavaly is voltak olyan játékosok, akik unták az akkor még a játék szerves részét képező Verdansk pályát. Azóta a Vanguard x Warzone integráció részeként teljesen lecserélték a régi szigetet, helyére 2021 decemberében egy Caldera nevet viselő helyszínt kaptunk, mely nem feltétlenül nyerte el minden játékos tetszését.
A Valve FPS lövöldéjét a 2018-as Danger Zone tette ingyenessé, 2021 áprilisában még ez a modell élt, így nem volt annyira elképzelhetetlen egy jövőben érkező előfizetős rendszer, mint amit a Blizzard is használ a WoW-ban. A játéknak az ingyenesség nem feltétlenül tett jót, ezért alig 2 hónappal a fenti kamu hír után ismét visszatértek a többé-kevésbé fizetős modellhez, hiszen a „Prime” funkciókért kemény eurókat kell otthagynunk.
Bár Elon Muskhoz már 2021-ben is köthettük a Neuralinket, legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy több tucat élőlény agyába ültethette a chipeket és azok prototípusait az elmúlt években. 2022 februárjában robbant a bomba, 2017 és 2020 között a fejlesztések közben brutális körülmények között rengeteg majom elpusztult.
A PUBG 2.0 létezése többször is felmerült már az elmúlt években, melyről a mai napig nem lehet eldönteni, hogy különálló játék lesz-e vagy több nagyobb PUBG frissítést takar. A battle royale fejlesztői 2021 decemberében gondoltak egy merészet és bejelentették, hogy 2022 januárjától bizony tényleg ingyenes lesz a PUBG, mindenki szabadon letöltheti a három elérhető platformon. Pár hónappal korábban ez elképzelhetetlen lett volna, de az első hónapok tapasztalata alapján jó döntés volt.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…