Tech/Tudomány

Ez ám az Avengers – A Samsung teheti jobbá az Apple iPhone-jait

A szükség nagy úr, szokás mondani, ahhoz pedig, hogy végre valahára eltűnjön a sokakat zavaró, és öt generáció óta használt notch az iPhone-ok kijelzőjéről, úgy tűnik az Apple-nek össze kell fognia az egyik nagy mobilpiaci riválisával, a Samsunggal.

Az esetek túlnyomó többségében rendkívül jól informált dél-koreai The Elec szerint ez a nagy összeállás már meg is történt. A Samsung ugyanis egy olyan kijelzőtechnológián dolgozik, amely megoldaná az Apple nagy problémáját, vagyis képes lenne az almás telefonok kijelzője alá rejteni a FaceID-t és az előlapi kamerát. Ami viszont érdekes, hogy a megállapodás elméletileg csak a Face ID-val kapcsolatos szenzorokra vonatkozik, a szelfikamerára nem.

A technológia azonban az értesülések szerint még nem kerülne be a soron következő, tehát idei megjelenésű iPhone 14-es modellekbe, amelyeken a kiszivárgott renderképek alapján teljes notch ugyan már nem, de egy – szükségszerű – kivágás azért még mindig ott fog éktelenkedni a képernyőn. Az elemzők arra számítanak, hogy a technológia leghamarabb a koreai techóriás 2023-ban boltokba kerülő összehajtható Galaxy készülékeiben, a Fold 5-ben mutatkozhat be, az Apple pedig az iPhone 15 Pro-tól felfele alkalmazhatja.

A The Elec szerint az Apple nagyon körülményesen jár el a gyártás során, amit nem a Samsung lézerfúrásos módszerével, hanem egy alternatív módon oldana meg. Ugyanakkor a notch eltüntetése kapcsán korábban az Apple x LG frigyről is lehetett hallani, tehát még az sem feltétlenül eldöntött, hogy végül melyik vállalat technológiája mellett állapodnak meg Cupertinóban. Bár tekintve, hogy a Samsung jelentős előnyben van a fejlesztések terén, nagy eséllyel ők lesznek a befutók.

Mindeközben a Sony is nagy újítással készülhet, legalábbis egyre több jel utal a PS5 Pro érkeztére:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

13 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

13 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

13 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

15 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

16 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

17 óra telt el azóta...