Két éves késéssel a mai napon végre hazánkba is elérkezett a Warner mindent is magába foglaló streaming szolgáltatása, az HBO Max. Az új szolgáltatás indulása egyben a régi és a rettentő HBO Go alkalmazás végét is jelenti, de ez szerencsénkre az előfizetéseket nem sokban fogja zavarni.
Az HBO Max applikációja már tölthető szinte az összes arra alkalmas készülékre – viszonylag újabb TV-készülékekre, PS4/PS5 – Xbox One/Series konzolokra, illetve Androidos telefonokra a Play Store-ból, és iOS-re az App Store-ból. A telepítést követően pedig csak be kell jelentkeznünk a Gós profilunkkal/előfizetésünkkel, amit automatikusan felismer. Most még azonban akadhatnak technikai problémák a bejelentkezésekkel és/vagy az eszközök csatolásával, de hamarosan ez a probléma is elhárul.
A jó hír az, hogy nem. Pontosabban nem feltétlenül fog drágulni. A Warner ugyanis rendkívül jó fej módon azt találta ki, hogy a már meglévő (és a március 8. és 31. között) előfizetők most még változatlan áron kapják meg a Maxot, amit örökös 33 százalékos kedvezménnyel oldottak meg. Ha azonban bármikor is szüneteltetjük, esetleg lemondjuk az előfizetést, akkor legközelebb már az eredetileg meghatározott árat, havi 2390 forintot kérik el a szolgáltatásért.
Ezért pedig egészen széles tartalmi kínálatot kapunk, az HBO Max ugyanis magába foglalja a Warner, az HBO, a DC, a Cartoon Network és a Max Originals összes filmjét és sorozatát. Sőt, a Warner Bros. mozifilmjei 45 nappal a premier után bekerülnek a szolgáltatásba.
Gábor János 2024.02.02. - A filmes hírek egyik atombombáját a Deadline dobta le, aztán az…
2024.02.02. - Tudom, hogy még mindig nagyon sokan használnak Windows 10-et, de a Microsoft a…
Gábor János 2024.02.02. - Végre ismét két ajándékot vág hozzád az Epic Games Store. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…