Tech/Tudomány

Duplán szív az oroszbarát hackercsapat – A Conti ransomware teljes forráskódja kikerült

Nem egészen egy hete húzódik az egyre tarthatatlanabbá váló ukrán-orosz háború, amelybe egy teljesen új fronton, a kibertérben csatlakoztak be a világ néhány nevesebb hackercsapata. Az egyik ilyen a zsarolóvírus-támadásairól hírhedt Conti, amely nyílt fenyegetés kíséretében állt az orosz kormány pártjára.

Pechjükre az egyik tagjuk éppenséggel ukrán, aki most belülről kezdte szétverni a világ egyik legnagyobb kiberbűnözői bandáját.

A rejtélyes ukrán tag a napokban kezdte el nyilvánosságra hozni – ezzel pedig a hatóságok és a szakértők kezére juttatni – a Conti belsős információit, amit a csapat egy teljes évi titkosított beszélgetéseivel indított. Ezekből a több mint 60.000 üzenetet tartalmazó fájlokból egy csomó terhelő bizonyíték derült és derül ki folyamatosan, de ahogyan a lázadó hacker is mondta, ez még közel sem a vége.

A rebellis ex-Contis az ígéretét tartva hétfőn délután egy újabb, 107.000 üzenetváltást tartalmazó csomagot élesített, melyek 2020. júniusától kezdve tartalmaznak belsős üzeneteket, vagyis azóta, amikor a hackerbanda összeállt. Itt azonban nem állt meg, és a banda adminisztrációs panelének forráskódját, a BazarBackdoor API-t, a tárolószerverek képernyőképeit és számos más egyebet is közzétett

köztük is egy olyan jelszóval védett archívumot, amely a Conti ransomware titkosító, dekódoló és építő forráskódját tartalmazta, amit pillanatok alatt feltörtek a szakemberek.

A Conti forráskódja egy fájl titkosításához | Kép: Bleeping Computer

Mindez olyan mértékű rálátást nyújt a szakértők és a kiberbiztonsági hatóságok számára a zsarolóvírus működésébe, ami jelentősen megkönnyíti a védekezést ellenük, és ami akár az oroszbarát Conti végét is jelentheti. Ahogyan azonban a Bleeping Computer is rámutat, meglehet ennek az árnyoldala is, hiszen így más fenyegető szereplők is megpróbálják majd a kiszivárgott forráskód felhasználásával elindítani saját bűnözői műveleteiket.

Hogy az adatszivárgás pontosan milyen hatással lesz a Contira, azt majd az idő dönti el, hiszen még vége sincsen, de már most fatális károkat szenvedtek. Akárhogy is, kifejezetten érdekes látni, hogy amilyen óriási elánnal, keményen fenyegetőzve vetették be magukat a Kreml oldalán Ukrajna ellen, legalább akkorát estek most arccal előre bele a saját tőrükbe.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

33 perc telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

34 perc telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

34 perc telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

1 óra telt el azóta...

Ha ezt bevezeti a TikTok, mindenki reklámszereplő lesz a platformon

2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…

2 óra telt el azóta...

Valentin-nap előtt: 7 randiszimulátor, ami tényleg segít csajozni

Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…

2 óra telt el azóta...