Tech/Tudomány

Legalizálják a Bitcoint és a kriptovalutákat Magyarország közvetlen szomszédjában

Ukrajna jelenleg méretes gazdasági tortúrán esik éppen át, ugyanis az oroszok elleni háború lehetősége jelentősen megnyírbálta az ukrán az ukrán valuta, a hrivnya értékét, ami mellett a külföldi befektetők is kezdenek kivonulni az országból.

Ugyan Amerika valamelyest támogatja őket, az ukrán kormánynak más gazdaságot segítő alternatíva után kell nézzenek – méghozzá sürgősen. Így jött a képbe a Bitcoin és más kriptovaluták, melyekkel már 2021-ben is aktívan foglalkoztak, de akkor még Volodimir Zelenszkij elnök megvétózta a bevezetést elősegítő törvényjavaslatot, aminek a módosítását kérte.

Az újabb és már módosított kriptovaluták legalizálását célzó törvényjavaslatot ezen a héten megszavazták, vagyis Ukrajnában sok más mellett legalizálták a Bitcoint.

Az új törvény a virtuális eszközöket 100 százalékban legálissá teszi, vagyis az emberek kriptovalutákat működtethetnek, bányászhatnak, és egyértelműen meghatározott jogszabályok lesznek rájuk érvényesek, konkrét kötelezettségeket róva mindenkire, aki a kriptopiacon tevékenykedik.

A terv az, hogy versenyképes adókulcsokat kínálva Ukrajna globális vonzerővé váljon a kriptovállalkozások számára. Ennek keretében a cégek a nyereségük 5 százalékát fizetnék meg hozzáadottérték-adó nélkül. Az egyéni eszköztulajdonosok 5 százalékot fizetnek majd, és 2025 végéig tartó türelmi időt élveznek.

Bár a törvény nem teszi lehetővé a kriptofizetést, vagyis nem teszi hivatalos fizetőeszközzé a kriptót, Oleksandr Bornyakov miniszterhelyettes korábban kijelentette, hogy a cégek szabadon kínálhatnak majd olyan szolgáltatásokat, mint a kriptobetéti kártyák és az e-pay kriptovaluta felhasználásával – feltéve, hogy ezek valós idejű fiat konverzióval járnak.

via – Cryptonews, Interesting Engineering, Watcher News

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

12 perc telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

27 perc telt el azóta...

Lélegzetelállító ingyenes felújítást kapott a Need for Speed: Underground 2

Bódi Dániel 2024.02.26. - Noha az Electronic Arts már több klasszikus Need for Speedet is…

46 perc telt el azóta...

Ütős felhozatallal készül az előfizetőknek márciusban a NETFLIX

Bódi Dániel A Netflix bár februárt sem aprózta el - hiszen a hónap végén debütált…

2 óra telt el azóta...

Halasztották a Switch 2-t, hogy mindenkinek legyen elég – ekkor jön

Gábor János 2024.02.26. - A jól értesült japán Nikkei hírügynökség közölte, mikorra várható a Nintendo…

2 óra telt el azóta...

Egy pletyka szerint akár pénzt is kereshetünk majd a LEGO Fortnite-tal

2024.02.26. - A legutóbbi Fortnite szezonnal nem csupán egy új pálya és pár új játékmechanika…

2 óra telt el azóta...