Tech/Tudomány

A teljes város internetét leállította az apuka, mert a fiai sokat mobiloztak

A franciaországi Messanges idilli városkájában a napokban minden egyes nap éjféltől egészen hajnali 3 óráig valamiért teljesen működésképtelen volt az internet, amit még a mobilszolgáltatók sem tudtak mivel magyarázni.

Miután egy mobilszolgáltató jelentette a problémát a franciaországi rádióspektrum kezeléséért felelős állami ügynökségnek, az ANFR-nek, azonnal nekiálltak a rejtély felgöngyölítésének, így jutottak el a szomszédos településen élő teljesen átlagos apukához. Mint kiderült, az édesapa egy egy jelzavaró készülékkel blokkolta a frekvenciákat, mégpedig azért, mert a tinédzserkorú fiai egyszerűen nem fogadnak szót neki.

Az apuka ugyanis a jelzavaróval akarta megakadályozni (túl jó sikerrel), hogy a tizenéves fiúk éjszaka alvás helyett a mobiljaikon pötyögjenek.

Az apuka tehát végső elkeseredésében felment egy fórumra, ahol jelzavarót tanácsoltak neki, így gyorsan be is szerzett egyet, majd felületes ismereteivel beüzemelte a készüléket. A terv annyira jól sikerült, hogy nemcsak a gyerekei, hanem a közeli város lakói sem jutottak internethez ezekben az órákban.

Az apuka ugyan elmondta, hogy egyáltalán nem állt szándékában lelőni a komplett város internet kapcsolatát, sajnos az ilyesféle zavaróeszközök használata illegálisnak számít Franciaországban, ami azt jelenti, hogy a fiai helyett őt fogják megregulázni, és akár 30.000 euró, kb. 11 millió forint bírság megfizetésére, illetve 6 hónap börtönre is büntethetik.

via – Bleeping Computer

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Heteken belül elstartol a Warzone Mobile, Verdanks is érkezik

2024.02.28. – A 2022-es szeptemberi COD Next eseményen nem csak a Warzone 2.0 és a…

26 perc telt el azóta...

Így kapcsolhatod ki a Counter-Strike 2 flashek idegesítő sípolását

2024.02.28. - A Counter-Strike 2 fejlesztői állítólag annak idején azon is elgondolkodtak, hogy a Konzolt…

40 perc telt el azóta...

Remek funkcióval bővült az egyik legjobb ingyenes PC-s segédprogram

2024.02.28. - Manapság a PC-s játékosok és felhasználók a gépük minden egyes komponensét szeretik monitorozni.…

55 perc telt el azóta...

Ismét beköszönt a bőség zavara, ezek a Warzone játékmódok élesednek

2024.02.28. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

1 óra telt el azóta...

Karbantartás miatt két napig leállások lesznek a Telekomnál

Bódi Dániel 2024.02.28. - Március 14-én 18 órától várhatóan március 16. 8 óráig tartó tervezett…

3 óra telt el azóta...

Listában: Ezekre az iPhone-okra érkezhet az iOS 18

Bódi Dániel 2024.02.28. - Az Apple soron következő rendszerfrissítése néhány hónap múlva megérkezik, ugyanakkor máig…

3 óra telt el azóta...