Film/TV

Ütős filmek és sorozatok jönnek márciusban a Netflixre


Bódi Dániel

A Netflix bár februárt sem aprózta el – hiszen a hónap végén debütált a streaming szolgáltató történetének egyik legdrágább sorozata, az Avatar: Az utolsó léghajlító, de márciusban még ehhez képest is ütős felhozatallal készül.

2024 harmadik havában ugyanis olyan szuperprodukciók érkeznek a kínálatba, mint Millie Bobby Brown legújabb filmje, a Damsel, amiben egy sárkánybarlangot túlélő áldozatnak szánt hercegnőt alakít, de végre megnézhetjük a Trónok Harca alkotóinak új sorozatát, a 3-test-problémát, amiben azt mesélik el, hogy az emberiség miként teremt először kapcsolatot egy idegen civilizációval, ami aztán hódító célzattal elindul a Föld felé.

De mindezek mellett is bőséggel lesz miért kifizetni a Netflix szolgáltatásáért elkért ezreket: élőben nézhetjük például Nadal és Alcatraz tenisz-párbaját, egy csomó új stand-upon röhöghetjük ki a belünk, érkeznek megtörtént eseményeket bemutató dokumentumfilmek és sorozatok, egy hétvége alatt ledarálható minisorozatoknak sem leszünk híján, na és persze ezúttal is kedvünkre válogathatunk az egyre gyarapodó klasszikus filmkínálat újdonságaiból is.

A sorozatok és filmek címeire bökve azonnal a Netflix-profiljukon találod magad. A listát hetente hétfőnként frissítjük.

MÁRCIUS 1.

MÁRCIUS 2.

MÁRCIUS 3.

MÁRCIUS 4.

MÁRCIUS 5.

MÁRCIUS 6.

MÁRCIUS 7.

MÁRCIUS 8.

MÁRCIUS 9.

MÁRCIUS 10.

MÁRCIUS 11.

MÁRCIUS 12.

MÁRCIUS 13.

MÁRCIUS 14.

MÁRCIUS 15.

MÁRCIUS 16.

MÁRCIUS 17.

MÁRCIUS 18.

MÁRCIUS 19.

MÁRCIUS 20.

MÁRCIUS 21.

MÁRCIUS 22.

MÁRCIUS 23.

MÁRCIUS 25.

MÁRCIUS 27.

MÁRCIUS 28.

MÁRCIUS 29.

MÁRCIUS 30.

MÁRCIUS 31. 

Ezt is olvasd el:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Így alakul át nálunk is az HBO Max – Új műsorok és sportközvetítések jönnek

Gábor János 2024.03.22. - Magyarország azon európai országok között van, ahol elsőként alakul át a…

27 perc telt el azóta...

Szinte lézerként szedi áldozatait ez a Warzone fegyver

2024.03.21. –Több mint 4 éves múltra tekinthet már vissza a Warzone. Sajnos vagy nem sajnos, minden…

14 óra telt el azóta...

Remek funkcióval bővül a Jegyzettömb alkalmazás, nem kár a Wordpadért

2024.03.21. – A Microsoft az elmúlt időszakban egyre több funkcióval vértezi fel a gyári alkalmazásait.…

14 óra telt el azóta...

Végre megérkeztek a Counter-Strike 2 Major matricái, torzsié is itt van

2024.03.21. – Az első Counter-Strike 2 Major 2024. március 17-én vette kezdetét. A CS2 leleplezése után…

14 óra telt el azóta...

Egy magyar játék is kikerül a PlayStation Plus Extra kínálatából áprilisban

2024.03.21. – A PlayStation Plus előfizetői rengeteg játékot próbálhatnak ki az előfizetés részeként, főleg a…

15 óra telt el azóta...

Döntöttek a hackerek – LEÁLL az egyik nagy Call of Duty csalás-szolgáltató

2024.03.21. – Az online játékok rengeteg kihívást tartogatnak, ezen pedig az a tény sem segít,…

15 óra telt el azóta...