A rajongók régóta várják a Halo sorozat indulását, melyet egyébként részben Magyarországon forgattak. Ha minden igaz, a sorozat március 24-én indul a Paramount kínálatában. Ez azonban egy jelenleg futó per miatt akár meg hiúsulhat.
Per folyik ugyanis a Halo eredeti zeneszerzői és a Microsoft között.
A két felperes, Marty O’Donnell és Mike Salvatori most szeretnék megakadályozni a sorozat megjelenését. A per ki nem fizetett jogdíjakat miatt indult, hiszen a szerzőpárosnak pénzt kellett volna kapnia a zenéik játékokon kívüli felhasználásáért. Bár kaptak némi pénzt, azt állítják, hogy nem voltak tisztában a felhasználással, így alul lettek fizetve.
A Microsoft álláspontja viszont az, hogy a zeneszerzők megbízást teljesítettek, így az összes zene a Microsoft tulajdona. O’Donnell és Salvatori szerint ez egyáltalán nem igaz. Szerintük a Microsoft csak engedélyt kapott, így jogdíjat kellene fizetniük olyan felhasználásért, mint a filmek, reklámok és sorozatok.
A Paramount nemrég egy bizarr reklámot adott ki, amelyben számos ismert személyiség, mint Cartman a South Parkból, énekli a Halo egyik dalát, amit O’Donnell és Salvatori írt. A Halo sorozat március 24-i megjelenése meghiúsulhat, ha a pár pere eredményes lesz. A feltételekről megbeszélés – ha az ügy tárgyalásra kerül – március 9-én kerül sor.
„Csak arra próbáljuk rávenni őket, hogy azt tegyék, amiről azt hittük, hogy 20 évvel ezelőtt megállapodtunk” – mondta O’Donnell az Eurogamernek adott interjújában.
Ezt láttad már?
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…