A Nindento vezetői minden bizonnyal pezsgőt bontottak miután az amerikai bíróság végső ítéletet mondott Gary Bowser 2020 óta húzódó ügye fölött, és 40 hónapos, 3 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiért feltörte a Switch rendszerét, majd ezt pénzkeresésre használta.
Az ítéletet azután hozták meg, hogy tavaly novemberben Bowser bűnösnek vallotta magát a Nintendóval folytatott polgári peres eljárásban. A Team Xecuter hackercsoport oszlopos tagja a börtönt elkerülendő ismerte be a tettét, és a japán vállalattal megegyezve 4,5 millió dolláros kártérítést kell nekik fizetnie.
Az ügyészség azonban a hetekben az ítélet súlyosbításáért kezdett kardoskodni, szerintük ugyanis Bowser büntetésének kemény üzenetet kell közvetíteni, hogy az önmagában elrettentő erejű legyen. Az ügyészek azért azt kérték a bíróságtól, hogy a több milliárdos kártérítés mellett 5 évre sitteljék őt le. Ebből végül valamivel több, mint 3 év lett.
A rossz viccet félretéve valóban sokan gondolják úgy, hogy Bowser büntetése túlságosan szigorú, főleg a korábbi hasonló ügyekben kiszabott ítéleteket tekintve. Az Ars Technica például a néhai Megaupload mögött álló Andrus Nőmm ügyét hozza fel példának, aki 2015-ben egy év és egy nap börtönt kapott, amiért bűnösnek vallotta magát 400 millió dollár értékű különböző szórakoztatóipari szerzői jogi jogsértésben.
Ezzel szemben a Gary Bowser ellen harcoló ügyészek 5 év börtönt kértek, amiért 65-150 millió dollárnyi szerzői jogi jogsértést követett el csak a Nintendo kárára.
A bírósági dokumentumok szerint Bowser hét év alatt 320 000 dollárt keresett a Team Xecuternek végzett munkájával, míg a csapat másik két – még körözött – tagja milliókat kaszáltak. Max Louarn jelenleg Franciaországban küzd az amerikai kormány kiadatási kérelme ellen, míg a kínai Yuanning Chen-t nem fogták el, és nem is valószínű, hogy valaha is ki fogják őt adatni.
A Nintendo mindeközben egy nyilatkozatban hálálkodik az FBI-nak, a HSI-nek, az amerikai ügyészségnek és az amerikai Igazságügyi Minisztériumnak, hogy kemény és fáradhatatlan munkával ilyen példás eredményeket értek el a videojáték-ipar számára súlyos károkat okozó, globális szintű illegális tevékenységek megfékezésében.
via – TechSpot, Ars Technica
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…