Az Epic Games múlt héten felpakolta a Fortnite v19.20-as verzióját a Staging szerverekre. Ez általában jót jelent, hiszen 4-5 napon belül meg szokott érkezni a felhasználók gépére, telefonjaira ilyenkor az update. Ezúttal sem változott a terv, hiszen a fejlesztők bejelentették, hogy kedd délelőtt egy 2-3 órás downtime keretein belül valóban megkapják a játékosok a v19.20-as csomagot.
Különös Bundle érkezését hintették el a leakerek!
Hétfő este szinte minden nevesebb Fortnite adatbányász beszámolt arról, hogy már a frissítést követő Item Shop rotációba feltűnhet egy kollaborációs csomag, magyar idő szerint február 2-án, pontban 1:00 órakor. Az Epic Games nem aprózza el, 2 outfitet, 2 csákányt, 2 back blinget és egy extra emote-ot várhatunk a legfrissebb információk szerint.
Természetesen egyből beindultak a találgatások, több lehetőség is felmerült pár óra alatt. Sokan a korábban már belengetett extra Pókember skinekre asszociálnak, míg mások a Donald Mustard által többször is elhintett Vissza a jövőbe együttműködést várják. Harmadik lehetőségként felmerült valamilyen Star Wars tartalom is, ám jelenleg erre nem adna okot semmilyen „IRL” esemény. Az is előfordulhat, hogy teljesen új skinekkel készülnek a designerek, ezt csak kedden dél körül fogjuk megtudni.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…