Alig két héttel azután, hogy a Microsoft bejelentette az Activision-Blizzard felvásárlását, a Sony is beszállt az adok-kapokba. Hétfő 19:00 órakor robbant a bomba a közösségi oldalakon, több neves iparággal foglakozó Twitter fiók egyszerre hozta le, hogy a japán óriáscég is megvásárolt egy nagy múltra és több neves játékra visszatekintő studiót.
A Bungie munkássága között szerepel a Destiny sorozat vagy épp több Halo cím is!
A két cég jelesre vizsgázott titoktartásból is, hiszen a Bungie munkatársai is hétfő 19:00 órakor, a közöséggel együtt értesültek a felvásárlásról egy meeting keretein belül. Az első információk szerint a Sony 3.6 milliárd dollárt fizetett a Bungie-ért, mely jóval szerényebb összeg az Activision-Blizzard-Microsoft 68 milliárdos üzletéhez képest, így erős a gyanú, hogy nem ez az egyetlen Sony felvásárlás amiről hallani fogunk az elkövetkezendő időszakban.
A Sony a Microsofthoz hasonlóan egyből igyekezett megnyugtatni a játékosközösséget, hogy a Bungie megőrzi a függetlenségét cégen belül és a jövőbeli játékok sem lesznek PlayStation exkluzívak. Ez papíron jól hangzik, de komoly fegyvertény lehet ez még a japán óriáscég kezében, így nem vennénk erre teljesen mérget. Az elkövetkezendő napokban remélhetőleg többet is megtudhatunk az üzletről és a stúdió játékainak jövőjéről.
Bódi Dániel 2024.02.12. - Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mekkora játékipari reformot hozhat az NVIDIA…
2024.02.12. - Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is…
2024.02.12. - Manapság már senki sem lepődik meg, ha kicsit borsosabb árcédulákat pillant meg a…
2024.02.12. - Az elmúlt időszakban egyre többször lehetett hallani egy új nevet a Counter-Strike 2…
Bódi Dániel 2024.02.12. - Azt mindenki tudja, hogy a világ legsikeresebb - értsd. legtöbbet eladott…
2024.02.12. - Azt még a kevés tapasztalattal rendelkező felhasználó is tudják, hogy a processzor és…