Call of Duty

Brutális darálásra képes a Warzone leggyorsabban ölő fegyvere

2024.02.12. – Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a nagy Warzone frissítések nagy meta átalakításokkal is járnak. Annak ellenére, hogy a fejlesztők januárban öt frissítésen formálták a fegyverek erejét, ez sem volt elég. Ennek megfelelően bizony a Season 2 is nerfekkel, buffokkal érkezett. Ha csak a konkrét értékeket nézzük, akkor legalább 20 fegyver érintett volt, ha kicsit tágabban, akkor pedig ez a szám 30-35-re is nőhet. Ennek köszönhetően gyakorlatilag lehetetlen kiigazodni a felhozatalon, főleg az első időszakban.

Szerencsére a Warzone tartalomgyártók is kezdenek aktivizálódni, ám nekik is szükségük volt néhány napra, hogy ítéltet hirdessenek. Gyakorlatilag az összes meta fegyvert érintették a fentebb említett változások, így nagyon nem mindegy, hogy mely játékszerek felé húznak a játékosok. Egyet biztosra kijelenthetjük, az SVA 545 lett a legnépszerűbb választás néhány nap alatt, ám ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak az lenne az egyetlen jó választás. Az MTZ-762-t az elmúlt időszakban többször is nerfelték a fejlesztők, ám könnyen lehet, hogy a mostani viszonyokból ez profitálhat a legtöbbet.

Az MTZ 762 szinte elporlasztja az elé kerülő Warzone játékosokat

A számok mestere, WhosImmortal ismét a játékba vetette magát, hogy kiderülhessen melyik fegyver pusztítja jelenleg legjobban az ellenfeleket. Több remek fegyver is szóba került, köztük a fentebb nevezett SVA 545-tel vagy épp a szintén népszerű BAS-B-vel. A tartalomgyártó és szakértő szerint azonban az MTZ-762 mindkét opciónál jobb lehet. Az első 20 méteren mindössze 682 m/s TTK értékkel rendelkezik, míg a másik kettő 700 feletti értékkel. Közepes távolságokon azonban még hangsúlyosabb ez az előny, itt villanthat igazán az MTZ-762 manapság. Ehhez azonban a megfelelő kiegészítőkkel felszerelni a bestiát, melyre javaslatot is tett a szakértő:

  • Muzzle: VT-7 Spiritfire Suppressor
  • Barrel: MTZ Clinch pro barrel
  • Underbarrel: Bruen Heavy Support
  • Magazine: 30-round mag
  • Stock: EXF Close Quarters stock

A fegyver egyetlen hátulütője a tárkapacitás, így leginkább Solo és Duo módokra ajánlott ilyen formában. Érdemes minél hamarabb esélyt adni a fenti összeállításnak, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mikor érkezik egy újabb gyengítés.

Ha inkább másik AR-t választanál:

Arpi

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

13 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

14 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

14 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

14 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

14 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

15 óra telt el azóta...