Az NVIDIA a 2022-es CES során két kártyáját leplezte le. Keretes szerkezetbe foglalták az RTX 3000-es szériát, hiszen a leggyengébb 3050 és a legerősebb 3090 Ti példányok elstartoltatását jelentették be az eseményen. Az RTX 3050 megjelenése viszonylag sima volt, pár napja már megvásárolhatóak a kártyák és a benchmarkok szerint is hozták a kötelezőt, >IDE< kattintva bővebben is megismerkedhetsz az újonc nyers erejével.
Mi a helyzet a 3090 Ti kártyával?
Azt már január közepén megtudhattuk, hogy több szinten is porszem csúszott az Nvidia gépezetébe. A PCB/NYÁK-kal kapcsolatos problémák mellett a 3090 Ti kártyák BIOS-ával sem volt minden rendben, ám hivatalos források ezt sosem erősítették meg. Múlt héten bemutatta az EVGA a 3090 Ti Kingpin változatát is, így joggal hihette azt a közösség, hogy napokon belül már érkeznek is az első hivatalos benchmarkok és részletes tesztek.
Nem is tévedhettünk volna nagyobbat! A videocardz informátorai szerint a teszterek még meg sem kapták a saját példányaikat, pedig múlt hétfőre ígérte azokat az Nvidia. Január 31-én lejárt a feltételezett embargó is, így már szabadon publikálhatnák a nagyobb oldalak a tesztjeiket, ám kártya híján ez sajnos nem kivitelezhető. Az RTX 3090 Ti 10752 CUDA maggal és 1TB/s sávszéleséggel operáló 24GB GDDR6X videómemóriával lesz felvértezve, a gyári példány pedig 450 wattot is elkérhet a táptól, a külsős gyártók példányainak fogyasztásának pedig csak a csillagos ég szab határt. Reméljük az NVIDIA hamarosan tisztázza a szituációt, hiszen a 3090 Ti bemutatójában egyértelműen januárt jelölték meg kiadási határidőként.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…