R6S

1v1-ezni akart a srác, hogy bosszút álljon a Siege-ben – Így sikerült

Bár még nem volt részem benne, de egyre többet hallom a közösségben azt, hogy a játékosok 1v1 meccsekre hívják ki egymást. Ez legtöbbször akkor fordul elő, amikor valaki úgy érzi, hogy egy meccsen történt esemény igazságtalan volt, és valójában a játékos sokkal jobban teljesítene, ha csak szemtől szembe kéne harcolni, a többi zavaró tényező nélkül. Az 1v1 csaták az utóbbi időben egyre inkább elszaporodtak, egy klip pedig igen népszerű lett.

Egy srác 1v1-ezni szeretett volna, hogy megmutassa, mennyire jó játékos.

Történt ugyanis, hogy egy meccset követő sérelem után valaki 1v1-et követelt a Reddit egy felhasználójától. A kihívó fél szerette volna bebizonyítani, hogy így képes győzni. A történet azonban „nem várt fordulatot” vett, amikor a játékos számára olyan eredménnyel zárult a párbaj, amit csak remélni tudott.

Miért érdekes?

A klip önmagában talán nem annyire érdekes, de ahogy az a több mint 100 kommentből is világossá vált, az 1v1 kihívás, mint jelenség, egyre inkább erősödik. Több játékos leírta ugyanis történetét, amikor a toxikus játékosok 1v1-re hívják ki a playereket. Valószínűleg ezzel is csak az a fajta megalázás a cél, mint amiről egy nemrégiben írt cikkemben beszámoltam.

A rengeteg profi játékos, a sok smurf account talán már unja a sima játékmenetet, és 1v1-ben próbálnak még nagyobbat rúgni a másikba. Ahogy a fenti videóból is kiderül: ez nem mindig jön össze.

Téged is hívtak már ki 1v1-re?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

29 perc telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

1 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

2 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

11 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

15 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

17 óra telt el azóta...