Call of Duty

Így teszik tönkre a FFA meccseket a Call of Duty: Vanguard fejlesztői

Pár nappal ezelőtt már mi is bemutattuk, hogy egy-egy jobb spot megtalálásával játszi könnyedséggel farmolhatjuk a Vanguardos longshot killjeinket. Így jelentősen csökkenhetünk az adott Camo megszerzésének idején, ám ez nem túl igazságos a másik oldalról, hiszen gyakorlatilag el sem tudják hagyni a spawn helyüket. Úgy tűnik nem csak egy-egy specifikus pályán problémája ez, sokkal szomorúbb kép rajzolódik ki a játékosok előtt.

A fenti videóba belepillantva hamar rájöhetünk, hogy bizony a fejlesztőknek jobban oda kellene figyelniük a spawn helyek kialakításánál és az újraéledés módjával kapcsolatban. Gyakorlatilag respawn után 1-1 másodpercig bírta csak a feltöltő karaktere, majd ismét kezdődhetett az egész folyamat újra. Először nem is nagyon értette a dolgot, arra gondolt, hogy valamelyik játékos segédprogramot használ.

Szerencsére hamar fény derült a problémára, hiszen a „Play of the Game” összefoglaló keretein belül világossá vált, hogy szimplán valaki csak kihasználta a HC FFA mód adta lehetőségeket és a fejlesztők nem túl igazságos spawnrendszerét. A legtöbb kommentelő nem is feltétlenül a hibát kihasználó játékosra, hanem a programozókra akadt ki és remélik, hogy a visszajelzésük valamilyen formában értő fülekre talál majd.

Szerintetek is ennyire botrányos lenne a helyzet? 

Arpi

Korábbi cikkek

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

24 perc telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

40 perc telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

1 óra telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

2 óra telt el azóta...

Itt ez az ultrarealisztikus horrorjáték, aminek a demóján is összefosod magad

Bódi Dániel 2023.08.03. - "Figyelem! Ez a játék nagyfokú pszichológiai terrorral és ijesztgetéssel jár, szívbetegeknek…

3 óra telt el azóta...

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

21 óra telt el azóta...