Még a pezsgőbontás előtt megérkezett az idei Headliners Promo első gárdája a FIFA 22-be. Nyilván már nagy volt a várakozás, ami az eseménysorozatot övezte, hiszen a FIFA 21-ben is nagy sikernek örvendtek a speciális lapok.
Nos, idén is érdemes volt várni rá, főleg, hogy ezúttal is olyan lapokról van szó, amik fejlődni fognak, ezáltal jobb értékeket és magasabb Rating-et kapnak majd. De most lássuk, kik is érkeztek?
Ha csak elkezdjük balról-jobbra nézni az első 5 lapot, kapásból mind az 5 top liga képviselteti magát, egy-egy ütőképes névvel. Talán a legbrutálisabbnak Mbappé 93-as lapja tűnik, a 99-es Pace és 90-es Shooting értékekkel. Nem feledkezhetünk meg a védőkről sem, hiszen a korábban már említett James mellett szerepet kapott Koulibaly, Van Dijk és Acuna is. Nkunku-val, Carrasco-val és Simeone-val kiegészülve, talán ez az a néhány játékos, aki az első csapat kemény magját képezi. Az első csapatot elnézve, a Serie A játékosok kerültek bele a csapatba nagyobb százalékban, de ez nyilván a következő körrel változhat.
Így, hogy azért jó kezdésnek mondható Headliners futott be, már jobb kedvvel vághatunk neki a 2022-es évnek, nem?
Ti mit gondoltok? Kit szereznétek meg szívesen az első csapatból?
Ezt olvastad már?
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…