Tech/Tudomány

Elkészült a póló, ami minden játékbeli sebesülést és érzetet átad a viselőjének

Egészen bizonyos, hogy az OWO haptikus póló készítői nagy rajongói a Ready Player One című filmnek, melyben sok egyéb mellett egy olyan eszközt is láthattak a nézők, amely valósághűen képes visszaadni minden kisebb-nagyobb érintést a viselőjének, amik a virtuális világban érik a karakterét.

Ezen felbuzdulva készítették el a saját megoldásukat, az OWO Game Vest haptikus felsőt, amely pontosan úgy működik, mint ahogyan a filmben is mutatták. Vagyis a viselője mindent a saját testén érezhet, ami a játékban történik, másszon rajta egy bogár, vagy kapjon egy erősebb gyomrost, érje késszúrás vagy egy lövés. Egészen ijesztően hathat, hiszen mindeddig sci-finek tűnhetett a technológia, pedig mára már annyira valóságos, hogy a CES 2022 eseményen innovációs díjat is kapott.

 

A ruha elméletben 30 különféle virtuális érzetet képes visszaadni, még a szabadesés és a versenyjátékokban való száguldás érzését, vagy akár még a szél fújását és az esőcseppeket is – de a fejlesztők a jövőben még tovább fogják ezeket bővíteni. A haptikus visszacsatolás egy alkalmazásban skálázható lesz, vagyis külön-külön is kikapcsolhatunk, esetleg lejjebb-feljebb állíthatunk bizonyos érzeteket, attól függően, hogy ki mennyit bír, milyen a fájdalomérzékelés.

Ami pedig ennél is különlegesebbé teszi, hogy nem csak VR-játékokhoz, hanem mobilos és konzolos programokhoz is lehet majd használni.

Mindezt élőben a január elején megrendezésre kerülő CES-en fogják demózni, ami azt jelenti, hogy a technikai részletekről, és a tervezett megjelenésről és az árról is az eseményen fogunk többet megtudni. Érdemes azonban megjegyezni, hogy több hasonló technológia bukkant már fel, de még egyik sem jutott el a kereskedelmi forgalmazásig.

Ha azonban az OWO kütyüje kijut a boltok polcaira, majd kombináljuk a Facebook nemrégiben bemutatott VR-kesztyűjével, akkor bizony nem sci-fi többé a Ready Player One.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

A LEGO-szerű Xbox 360 árán már egy Xbox Series-t is vehetnél

Bódi Dániel 2024.04.03. - Jó drága lett "Európában" (Egyesült Királyságban) a tavaly szeptemberben bejelentett, és…

32 perc telt el azóta...

Leáldozhat a kukkolóknak az új iOS frissítéssel – fontos lépést tesz az Apple

Gábor János 2024.04.03. - Az Apple hamarosan megjelentet egy várva várt, zaklatás elleni frissítést az…

51 perc telt el azóta...

A 2023-as adatok szerint a live service játékok uralják a piacot

2024.04.03. - Az emberek szeretik az újdonságokat, legalábbis a fogyasztói társadalom eköré a "tény" köré…

57 perc telt el azóta...

Gyakorlómódot is magával hoz a Warzone harmadik szezonja

2024.04.03. - A Warzone fejlesztői március utolsó napjaiban ismertették, hogy milyen újdonságokkal készülnek az új…

1 óra telt el azóta...

Egy halom pénz és két új játék ütheti a GTA+ előfizetők markát

2024.04.03. - A GTA+ egy létező előfizetős program, aminek keretein belül speciális játékbeli tartalmakhoz juthatunk…

2 óra telt el azóta...

Ha kiborultál a Discord reklámjai miatt – itt van 8 másik király csevegő

Gábor János 2024.04.03. - Nem tudni, hogy csak kezdeti hisztéria, esetleg súlyosabb, elhúzódó balhé kezdete,…

2 óra telt el azóta...