„Azért, mert megoldásokat teremtett egy egzisztenciális válságra, mert megtestesítette a technológiai titánok korának lehetőségeit és veszélyeit, mert a társadalom legmerészebb és legmegbontóbb átalakításait hajtotta végre, Elon Musk a Time 2021-es év embere” – írta a Time magazin, amely mint minden évben, úgy idén is kiválasztotta az év emberét, aki ezúttal a SpaceX, a Tesla, a Boring Company és a Neuralink első embere lett.
Való igaz, hogy 2021-ben a koronavírus-járvány és a vakcinák (illetve néhány egyéb téma) mellett Elon Musk és a munkássága volt az egyik legforróbb beszédtéma, amit sokszor a közösségi médiában tett megnyilvánulásai – posztjai és kommentjei – helyeztek még inkább a reflektorfénybe.
A különc milliárdos szinte mindenhol ott volt, ahol kellett: nyélbe ütötte a NASA egyik, ha nem a legnagyobb vállalkozását, csúcsra járatta a kriptovaluta piacot, komoly eredményeket ért el a neurotechnológiában és a műholdas internetének kialakításában, és ugyan a Tesla teljes önvezetését még nem váltotta valóra, de egyre jobban teljesít a bétában elérhető rendszer. Mindezek mellett pedig még arra is volt ideje, hogy jelentősen feltornázza a vagyonát, így nem elhanyagolható előnnyel ismét ő lett a világ leggazdagabb embere.
RP 2023.10.02 – A 2022-es évben utat tört magának az AI és bizony 2023-ban sem…
Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…
Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…
Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…
Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…
Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…