Tech/Tudomány

Hiányzik a Dislike-számláló a YouTube-on? – Így hozhatod vissza egyszerűen

A Google november elején szinte mindenkit, a felhasználókat és a tartalomgyártókat is egyaránt sokkolta az újításával, miszerint záros határidőn belül eltüntetik a nem tetszés kifejezésére használatos dislike-gomb számlálóját a YouTube-ról.

Ezt a többség úgy értelmezte, hogy a vállalat korlátozza a szólás- és a vélemény kifejezésének szabadságát azért, hogy a hirdetők könnyebben érvényesülhessenek a platformon. Persze a YouTube szakemberei azt állították, hogy belső kutatások alapján hozták meg ezt a döntést, amitől mindenkinek sokkal jobb lesz az élete, bár ezzel merőben ellentétes véleményt fogalmazott meg a videómegosztó egyik alapítója, Jawed Karim, aki szerint ez már az oldal hanyatlását mutatja.

De egy szó mint száz: a Google-en és a hirdetőkön kívül senki nem tartja jó dolognak a dislike-gomb kiherélését. Szerencsére azért vannak még a világon programozni tudó hősök, akik megtalálták a módját annak, hogyan hozzák vissza az eltüntetett számlálót.

Ehhez pedig nem is kell sokat trükközni, ugyanis bőven elég hozzá, ha az Edge, a Chrome, a Brave, az Opera, a Firefox böngészők valamelyikét használjuk. Ha ez a kritérium pipa, akkor irány a returnyoutubedislike.com és a megfelelő típus kiválasztása után letölteni és telepíteni a bővítményt. Ez után pedig elméletileg minden videó alatt láthatóvá válik a dislike-ok pontos száma.

Mivel egy nem hivatalos bővítményről van szó, ezért nem tudni előre, hogy meddig fog működni. Mindenesetre ennél jobb megoldás jelenleg nincs, szóval ha hiányolod a számokat, akkor mindenképpen érdemes élni ezzel a lehetőséggel.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

9 perc telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

1 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

1 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

3 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

4 óra telt el azóta...

Elhunyt a Half Life 2 és a Csillagkapu Oscar-díjas színésze, Louis Gossett Jr.

Bódi Dániel 2024.03.31. - 87 éves korában elhunyt Louis Gossett Jr., aki többek közt azzal…

17 óra telt el azóta...