Fortnite

Durvább gépigényre számíthatunk? – Új játékmotort kap a Fortnite napokon belül

A leakerek a Chapter 3 érkezése mellett szinte ténykét kezelték, hogy az Epic Games végre meglépi a 2020 óta ígérgetett játékmotor fejlesztést is. Annyira nincs nehéz dolga a cégnek, hiszen az Epic felelős az Unreal Engine játékmotorokért is, így házon belül letudhatják az egész frissítést. A Chapter 3 érkezését már pár hete biztosra vehetjük,

a jelenlegi információk alapján garantált az Unreal Engine 5 érkezése is!

 

Az első jelet a csütörtök reggelre kiszivárgott Chapter 3 trailernek köszönhetjük, hiszen a leírásában már az UE5 és Unreal Engine 5 szavakat találhatjuk, a korábbi négyes verzió helyett. Pár órája pedig egy további leak erősítette meg ezt a tényt.

 

Azt már régóta lehet tudni, hogy decemberben Matrix x Fortnite kollaborációra is készülhetünk. A fenti poszter alapján igazi Unreal Engine 5 élményre számíthatnak majd a rajongók. Túl sok lenne ennyi véletlen, az Epic Games pedig nem arról híres, hogy bármit is véletlenül csináljon.

Jogos kérdés lehet, hogy mennyire változhat a játék gépigénye, ám erre elég nehéz válaszolni, hiszen klasszikus értelemben vett AAA játék nem érkezett még a piacra ezzel a motorral. Azt is pletykálják, hogy a kezdeti időben választható lesz a két motor, de ebben reménykedni nem érdemes. Ha az Epic Games jól bánik az optimalizációval, akkor lehet észre sem vesszük a váltást, de rengeteg hibajelenségre érdemes készülnünk az első időszakban.

 

Arpi

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

8 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...