CS2

Ezzel a brutális ZywOo 1v4-gyel dőlt meg a Na’Vi legendás Nuke-rekordja

A friss Major győztes Na’Vi szinte akadálytalanul menetelt a BLAST Premier Fall döntőjéig. Út közben 2:0-val küldték alsó ágra a BiG és a Vitality csapatát is, a Heroic-ot „csak” 2:1-re verték. Az alsó ágról végül a Vitality jutott ellenfélül a nagydöntőben, ahol keserédes győzelmet aratott végül a Na’Vi.

A meccset ugyan megnyerték, ade az immár 20 meccses Nuke veretlenségüket csúnyán elbukták.

Ráadásul micsoda utolsó kör volt itt, te jó ég! Emlékezhetünk rá egyébként, hogy a PGL Major döntőjében már véget érhetett volna ez a legendás Nuke veretlenség, ha NiKo nem a legrosszabb időpontban hozza össze élete bénázását.

 

De maradjunk a BLAST mostani döntőjénél, ahol 16:6-ra tudtak kikapni Nuke-on, ahol ezelőtt hónapokig nem találtak legyőzőre. ZywOo, apEX és shox is 20 kill fölött zártak a meccsen, vagyis kijelenthetjük, hogy alaposan felkészültek a Na’Vi-ból Nuke-on. 15:6-nál ráadásul parádés 1v4-et hozott a már említett francia zseni, ZywOo:

A versenyt, és a győzelemért járó 225.000 dolláros fődíjat viszont így is a Na’Vi zsebelhette be, visszavágó decemberben a BLAST Premier sorozat döntőjében, ahol már 1.000.000 dollár lesz az összdíjazás. Sokat elárul a mezőny erősségéről, hogy a 8 bejutó között ott lesz a világranglista első 6 helyezettje (Na’Vi, G2, Gambit, Heroic, Vitality, NiP) mellett a Liquid és az Astralis, vagyis brutálisan erős névsort kapunk az év utolsó nagyversenyére!

DV

Korábbi cikkek

Két, régóta kért Warzone fejlesztés is visszatér Rebirth Islandre

2024.04.24. – Ahogy arra számítani lehetett, a Warzone fejlesztői elkezdték csepegtetni az első információmorzsát a…

7 óra telt el azóta...

Meg is érkeztek az első reklámok a Windows 11-be: így kapcsolhatod ki

2024.04.24. – Lassan 3 éve, hogy megjelent a Windows 11. A Microsoft akkor sok számítógépet…

7 óra telt el azóta...

Tényleg nagy a baj, a FaceIT legjobb játékosa is csal Counter-Strike 2-ben

2024.04.24. – A Valve szervereit manapság bizonyíthatóan is elözönlötték a csalók. Az elmúlt napokban ennek…

7 óra telt el azóta...

Győzött az Nvidia: soha nem volt még ilyen olcsó a legerősebb AMD VGA

2024.04.24. – Az elmúlt három-négy hónapban igazán izgalmas időszakot él át videokártyás szegmens. Az Nvidia…

7 óra telt el azóta...

A Warzone legújabb skinje hatalmas előnyt ad a játékosoknak

2024.04.24. –  A Warzone egy teljesen ingyenes játék, hiszen a kozmetikai tárgyak megvásárlása teljesen opcionális,…

8 óra telt el azóta...

Ha imádod az elmebeteg, szürreális horrort, akkor erről a játékról le ne maradj!

Bódi Dániel 2024.04.24. - Ha mond valamit az 1984, a Twin Peaks, a BioShock és…

8 óra telt el azóta...