Battlefield

A „sz*r” tiltott, de a „n***er” nem – Szelektív a cenzúra a BF 2042-ben

A Redditen bóklászva egy érdekes posztot vettem észre a Battlefield 2042 subredditjén. Egy játékos, becses nevén  HamburgerInFrance megosztotta a képernyőképét, amit egy meccs során készített. Ezzel felhívva a játék készítőit, hogy nem működik megfelelően a chat szűrési rendszere.

A képen pedig erősen offenzív nyelvezet látszik, mégpedig az N betűs szó mindenféle takarás nélkül.

Ám itt kezdődik a valós probléma, mert az olyan szavak, mint a „Fuck” és a „Shit” cenzúrázva vannak a játék chat felületén. Ám ha ez nem lenne elég a „Nazi” szócska sincs kitiltva, pedig jól emlékszem, hogy a Battlefield 5-ben nem lehetett ezt a szót használni, annak ellenére sem, hogy a játék abban az időben játszódott.

A kommentekben persze több ember nem is értette, hogy miért nincs az a szó cenzúrázva. Littlebitoall úgy gondolta: lehet, hogy az EA egyáltalán nem rasszista, mert eszükbe sem jutott a szó.

Viszont más hülyeségnek tartotta a cenzúrázott szavakat, amikor a Portal játékmódban a karakterek szó szerint üvöltik ezeket.

Volt, aki úgy gondolta, hogy az N betűs szónak kellett volna az elsőnek lenni, ami a tiltólistára kerül. Amivel egyet tudok érteni, főleg azért, mert ismerjük a játékosokat, amikor valaki megöli őket. Általában ezt a szót szeretik a legtöbbet használni.

Ám jöjjön a „legviccesebb”. Ez a felhasználó azt állítja, hogy az aimbot, illetve az aimbotozás szó cenzúrázva van. Hiszen milyen rossz dolog lehet tudni, hogy valaki csal.

Egy dolog biztos, remélhetőleg az EA odafigyel az ilyen dolgokra, mert nem ez az első ilyen érzékeny téma a Battlefield 2042 indulása óta:

 

Mit gondoltok, mely szavaknak kéne cenzúrázva lennie?

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

10 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

11 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

11 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

11 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

11 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

13 óra telt el azóta...