CS2

Zseniális trollkodás! – Ez lehetne a következő graffiti a CS:GO-ban

Korábban szinte hagyománynak számított, hogy a Major tornák emlékezetes pillanatait egy-egy játékon belüli graffitivel örökítik meg a fejlesztők. A legutóbbiak közül biztosan emlékeztek s1mple legendás 1v2 fordítására Cache-en, vagy éppen a Dosia gránátra Infernón. Mindkettőből graffiti lett.

A nemrég lezajló PGL Stockholm Major alatt is akadtak ilyen körök, melyek döntően befolyásolták a meccs alakulását. Természetesen a legemlékezetesebb NiKo bénázása volt, amikor megnyerhette volna a mapot csapatának. Ehelyett 15:12-nél elbukták a kört és, hosszabbításra mentett a Na’Vi, és végül behúzta a mapot is.

 

A közösség azonnal bedobta magát, és meg is tervezték a jelenethez legjobban illeszkedő graffitit, ami egyébként még tökéletesen illeszkedik is a maphoz, illetve a pozihoz. Egy munkavédelmi jelzésről beszélünk, ami egy ilyen gyári környezetben, mint Nuke, tényleg simán előfordulhat. A figyelemfelkeltő sárga szín is teljesen jól illik a maphoz, valamint a rajta szereplő szöveg is. Hiszen nem csak azért kell vigyáznunk ebben a poziban, hogy nehogy beverjük a fejünket, hanem hogy a headshotok is elkerüljenek minket.

Ebből a szempontból s1mple tökéletesre vizsgázott, tényleg vigyázott a fejére!

De lássuk is a remekművet, amit akár már holnap betennénk a játékba! Szerintetek belefér?

DV

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

10 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

10 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

10 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

10 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

11 óra telt el azóta...