Call of Duty

„Megölt egy ajtó?!” – Ez lehet a Vanguard legidegesítőbb problémája

Lassan egy hete már, hogy megjelent a Call of Duty legújabb része, a Vanguard. Minél több órát tolnak bele a felhasználók, annál több bug/glitch bukkan fel, de ez a megjelenés utáni hetekben sajnos manapság már természetes jelenség. ó A játékosok modelljeinek „összeütközése”, azaz a player colllision vagy body block nem feltétlenül mondható hibának, hiszen direkt csinálták ilyenre a fejlesztők,

ám roppant mód idegesítő.

Nem véletlenül került azonnal a Vanguard subreddit főoldalára az a felhívás, melyben a játékosok azt kérik a fejlesztőktől, hogy valamit kezdjenek ezzel a kérdéskörrel. A probléma értelemszerűen leginkább a kisebb pályákon jelent nagyobb hátrányt, hiszen ekkor szó szerint is blokkolhatja egyik játékos a másikat, akár teljesen ártatlanul is. Teljesen random csapattársakkal pedig sokszor még megbeszélni sem lehet ezeket, így nincs mit tenni, el kell fogadni a funkciót.

Ezen kívül valami nem stimmel a különböző pályaelemekkel sem, melynek köszönhetően a fentihez hasonló, szerencsére többnyire vicces szituációkba szaladhat bele az ember. Reméljük a fejlesztők monitorozzák a felhasználók visszajelzéseit és hamar reagálnak azokra egy-egy nagyobb frissítés vagy hotfix keretein belül.

Arpi

Korábbi cikkek

Mint egy álom, úgy fog futni PS5-ön a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.07. - Egy alapvetően multiplayer játéknál nem egy nagy hátrány, ha a legtöbb…

2 perc telt el azóta...

Örök emlék: így égetik bele magukat az RGB RAM-ok a videokártyákba

2024.04.07. – Míg egykor csak néhány periféria kiváltsága volt az RGB világítás, addig manapság már…

5 perc telt el azóta...

Hihetetlen, de egyre többen játszanak a Warzone-nal és a MW 3-mal

2024.04.07. – A Call of Duty: Warzone kliense a negyedik születésnapját ünnepelhette idén márciusban. A…

20 perc telt el azóta...

Ezzel a 22 remek játékkal most teljesen ingyen játszhatsz a Steamen

Bódi Dániel 2024.04.07. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…

3 óra telt el azóta...

Íme a PC-történelem 4 legborzalmasabb, semmire se való videokártyája

RP 2023.10.05. - Ha megnézzük a jelenlegi videokártya-piacot, akkor könnyű elfelejteni, hogy bizony nem csak…

7 óra telt el azóta...

Megadta magát az Apple: iPhone-ra is jöhetnek a retro emulátorok

Gábor János 2024.04.07. - Az App Store szabályainak módosítása, amit az Apple Insider szúrt ki,…

7 óra telt el azóta...