A legújabb Marvel-mozi számos tekintetben egyedülálló alkotása a szuperhősös univerzumnak, még akkor is, ha nem is nyerte el sokak tetszését. Az Eternals egy merész és a Disney mércéjével a megszokottól teljesen eltérő alkotás lett, amit a Marvel-moziverzum egyetlen Oscar-díjas rendezője, Chloe Zhao álmodott vászonra.
A rendezőnő újítási szándéka viszont sok helyen nem igazán talált szimpátiára, legalábbis azokban az országokban, ahol a mai napig illegálisnak számít homoszexuálisnak lenni. Ezek jószerivel arab országok – Kuvait, Omán, Katar és Szaúd-Arábia, ahol korábban is tiltottak már be mozikat azért, mert utaltak a másságra, de korábban Oroszország is ide sorolódott.
Ez a csók két, egyébként házasságban élő férfi, Phastos (Brian Tyree Henry) és Ben (Haaz Sleiman) között csattant el az egyik jelenetben, amit mindösszesen néhány másodpercig láthat a közönség. Az egyik keleti mozilánc állítólag megkereste a Disney-t, hogy távolítsa el ezt a snittet a filmjéből, máskülönben tiltólistára kerül, az amerikai cég azonban nem tett eleget a kérésnek és bennhagyta.
A Disney kiállása etikailag és művészetileg üdvözülendő, hiszen bizonyosan bevételtől esnek el, pedig jól tudhatjuk, hogy a jelenlegi koronavírus sújtotta helyzetben szinte minden cent számít. Mindazonáltal a vállalat ilyen szintű kiállása a film vállalásaihoz hasonlóan egyedülállóak, hiszen korábban számos esetben láthattunk példát az öncenzúrára, ha egy-egy filmjének bemutatójáról – vagy néhány esetben a forgatásáról – volt szó.
Kínában például többször fordult elő Disney-produkciók promóciós anyagaival, hogy el kellett róla távolítaniuk (vagy rejteniük) a színesbőrű színészeket, de filmes berkeken belül komoly etikai vitát szított az élőszereplős Mulan forgatása is, aminek bizonyos szegmenseit munkatáborok mellett forgatták.
2024.04.13. - Tudom, ez most furcsán hangzik majd, de nem először probléma, hogy egy versenyen,…
Bódi Dániel 2022. 12. 01. - Hiába a kikezdhetetlen renomé, a nagy tudás, a közönség…
2024.04.13. - Úgy tűnik, akármilyen szolgáltatást használunk mostanában, egyre nehezebben ússzuk meg, hogy reklámokat lássunk.…
2024.04.13. - Nem igazán kaptunk még arról hírt, hogy gond lenne azzal, ha a töltőn…
Gábor János 2022. 12. 28. - Valószínűleg nem vagyunk egyedül a lábon kihordott agyvérzéssel, amikor…
Bódi Dániel 2022. 12. 30. - Az élőszereplős adaptációk korában sokan már nem kell, hogy…