Az SBMM (skill-based matchmaking) igencsak vitatott téma a Call of Duty: Warzone közösségben. Mivel az Activision általában szűkszavú azzal kapcsolatban, hogy hogyan és mi alapján dobja egy meccsbe a játékosokat, a rajongók általában találgatnak, vagy igyekeznek kideríteni, hogy hogyan is működik. Sokan úgy gondolják, hogy a játékosok gyengébb játékosokkal kerülnek szembe bizonyos skinek vásárlása után, mások úgy vélik, a napszaktól is függ, hogy kikkel sorsol össze a játék.
Valaki kiderítette, hogy ez nem így van.
Egy játékos, Quaisy ugyanis hónapok óta figyeli a streamerek és alkalmi játékosok meccseit, majd elemezve mindezt, arra a következtetésre jutott, hogy néhány nagy streamer szándékosan bot lobby-kba kerül, hogy aztán eredményeket érjen el, melyekről videókat tud bemutatni. Az úgynevezett fehérlistás streamerek elméletét persze hamar törölték az internet bugyraiból, ami még gyanúsabbá teszi a dolgot.
Quaisy elemzése során azonban egy másik érdekességre is fény derült.
Bár Quaisy eredeti bejegyzését a Warzone Reddit oldalán törölték, továbbra is hozzá lehet férni a videójához, megjegyzéseihez és adattáblázatához. Mindennek az volt a célja, hogy bebizonyítsa, hogy a streamerek valóban könnyebb lobby-kba kerülnek, de vannak más érdekességek is.
„Úgy tűnik, hogy a játékban a napszak nem befolyásolja az lobby-k szintjét”. Erre bizonyíték, hogy a streamerek nem kaptak keményebb lobby-t, amikor csúcsidőben (7-22 óra) játszottak.
Ez a felvetés azonban ellentmond azzal, amit JGOD mondott még idén márciusban. Ő azt állította, hogy könnyebb lobby-ba lehet kerülni, ha hajnali 3 és reggel 8 óra között játszol. Persze Quaisy adatai vitathatók, mivel nagy részük a streamereket veszi alapul, és jól tudjuk, hogy nem csak ők számítanak profinak. Ennek ellenére érdekes megfigyelni, hogy a játékosok milyen kutatásokat végeznek az matchmaking ügyében.
Bár tippek vannak, és úgy tűnik, hogy valami nincs rendben, még mindig fogalmunk sincs, hogyan működik valójában az SBMM a Warzone-ban. Talán ezért lenne hasznos egy Ranked játékmód.
2024.05.09. - A Fortnite a napokban igen átalakult, legalábbis a hivatalos, nemzetközi Star Wars napnak…
Gábor János 2024.05.09. - A játékfejlesztő cég arra készülhet, hogy végre még többet áruljon el…
2024.05.09. - Hosszú éveken át, ha valamilyen taktikára épülő, realisztikus FPS-t akartál játszani, akár egyedül…
Gábor János 2024.05.09. - Wednesday Addams az első évadban megjárta a poklot a suliban: vérszomjas…
Bódi Dániel 2024.05.08. - Merészelem előrebocsátani, hogy a legtöbben még csak nem is hallottak a…
2024.05.08. – Manapság rengeteg minőségi, ingyenes játékkal üthetik el az időt a gamerek. Ide sorolhatjuk…