R6S

Újra lehet esély a magyar operátorokra? Az R6 játékosok megunták a Nighthavent

2019-ben, az Operation Shifting Tides megjelenésekor egy érdekes, új koncepció is beköltözött a játékba. Kali és Wamai, a két új operátor ugyanis a Nighthaven tagjaiként kerültek be a Rainbos Six: Siege világába. A történet szerint a Nighthaven egy privát katonai erő, mely egyesítette erőit az R6 operátoraival, a közös célok érdekében.

A játékosok számára ez azonban azt is jelentette, hogy innentől kezdve Nighthaven operátorok jelentek meg a Siege-ben. A kiadó eltörölte régi jó szokását, hogy minden évben egy-egy ország különleges egységeit tegyék be a játékba, helyettük teljesen random módon érkeznek a Nighthaven ügynökei. Csak a teljesség kedvéért, Kali és Wamai (India, Kenya) után érkezett még Osa (horvát), Ace (norvég) és Aruni (thaiföldi) is.

A játékosok azonban mostanra megunták a Nighthaven tematikát, és kérik vissza a különböző országokra lebontott operátorokat.

Egyesek szerint nincs már elég ötlete a fejlesztőknek, hogy kiket lehetne még bevonni országok szerint, ezért váltották át a Nighthaven vonalra. Mások szerint nem rossz a Nighthaven ötlet, de az tényleg bosszantó, hogy kizárólag minden róluk szól most már a játékban, és teljesen elveszett az eredeti identitás.

Őszintén szólva mi is szívesen látnánk újra egy-egy külön országból származó speciális párost. Hogy mást ne mondjunk, a magyar operátorok ötlete is már ezer éve megszületett, ráadásul igazán kidolgozott koncepció formájában.

 

Reméljük, hogy a Nighthaven őrület egy kicsit elcsitul, ha a kiadó látja a játékosok elégedetlenkedését, és újra megnyílik az esély a magyar operátorok előtt.

DV

Korábbi cikkek

Olyan titkot rejtenek az iPhone-ok kijelzői, amit magunktól sosem találnánk

Bódi Dániel 2023.10.01. - A gyártók részéről bevett szokás, hogy a gyártási folyamatot megkönnyítendő mindenféle…

55 perc telt el azóta...

A leghíresebb zenészek rúgják az AI-t: Billie Eilish, Katy Perry is beszállt

Gábor János 2024.04.06. - Óriási a cirkusz a zenegeneráló AI-k miatt, hiszen azokat - a…

1 óra telt el azóta...

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

2 óra telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

3 óra telt el azóta...

Az 5 betiltott South Park epizódot csak torrentről lehet megnézni

Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…

3 óra telt el azóta...