Tech/Tudomány

Így muzsikál a leselejtezett PS5 processzor egy PC-ben

Július elelején már eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha PC alkatrészekből próbálnák reprodukálni a PlayStation 5 nyers specifikációit. Akkor egy AMD Ryzen 7 3700X-re esett a választásunk, DDR4 memóriák társaságában, hiszen ez ált a legközelebb a PS5 publikus alkatrészeihez. Aztán pár hétre rá az AMD hivatalos weboldalára is felkerül a 4700S jelzésű processzor Kit és a Tom’s Hardware csapatának azt állították, hogy legalább 80, ilyen hardverrel szerelt előre összeszerelt gépet várnak a különböző partnereiktől. Leginkább Kína belpiaca volt már a cél akkor is, így a szállítással sem kell sokat bajlódniuk.

Mi is ez a 4700S Kit?

Ikertestvérek

Az AMD 4700S története nem is most kezdődött, hiszen állítólag már áprilisban, májusban lehetett kapni néhány helyen a processzort a keleti országokban. Ám hamar elcsendesedett a történet, hiszen mélyreható, hitelesített tesztek nem igazán kezdtek megjelenni az újdonságról. Most, hogy gyakorlatilag már hónapok óta kapható a Kit, érdemes megnézni mire is számíthatunk. Nem nehéz kitalálni, hogy az AMD a PlayStation 5 / Xbox Series leselejtezett, nem túl jól sikerült “alaplapjait” akarja jó pénzért eladni a profitmaximalizálás érdekében. 

Nagyon sokáig benchmarkokkal sem találkozhattunk, ha igen, akkor is meglehetősen kétes forrásból származtak. Ezen kívül a nyers adatok sem mindig elegendőek, több szemszögből is mélyrehatóan meg kell vizsgálni a különleges processzort, mert egy-egy mérésből akár fals következményeket is levonhatnánk.

 

Nem is jöhetett volna jobb időpontban Linus Tech Tips hétvégi videója, melyben pontosan ezt az AMD Kitet vetették alá különféle teszteknek, majd vontak le belőlük érdekes következtetéseket.

Tényleg leselejtezett PS5 alkatrésszel van dolgunk?

Minden létező jel arra utalt, hogy tényleg a konzolokból megmaradt félig-meddig hibás alkatrészektől akar ilyen módon megszabadulni a vörös óriás, ám eddig csak a sötétben tapogatóztunk. Szerencsére Linus-éknak épp akadt egy vízhűtésre szánt PS5 „alaplap” így hamar össze lehetett hasonlítani a két terméket. Első ránézésre is nagy a hasonlóság, ha a lap hátoldalát tekintjük meg, akkor pedig kétségünk sem lehet afelől, hogy igaznak bizonyult ez a feltevés. A processzor hibátlanul teszi a dolgát, a grafikus egység az ami vélhetően hibás, ezért nem kerülhetett PS5-be az egység.

Teljesítmény

A videós gárda több tesztet is lefuttatott, ráadásul egy valódi PS5-tel engedték össze. A gyárilag a 4700S mellé kapott RX550 által kitolt képkockák ránézésre is maximum az 1-3 FPS-t karcolták. Később ezt egy RTX 2060S-re cserélték le, ám ezt erőteljesen limitálta a második generációs 4 utas PCIe csatlakozó. Nagyon sok potenciál maradt így a videókártyában.

A másik fontos benchmark a memóriákat érintette. Ezek az alaplapra vannak forrasztva, ráadásul nem is DDR4-esek, hanem a videókártyáknál használt GDDR5-ös kategóriába esnek bele. A sávszélesség tesztben az AMD 4700S + 16GB GDDR5 kombó megelőzte az 5800X + 16GB DDR4 párosítást, ami első körben akár örömteli is lehetne. Ám ez csalóka, hiszen az ilyen típusú memóriákat direkt nagy sávszélességre tervezték, így a késleltetés, ami szintén nagyon fontos érték erőteljesen a háttérbe szorult. Erre rámérve hamar kiderült a turpisság, a 4700S még 15 éves processzorokat is maga elég engedett, ami nem túl biztató. A szokásos Cinebench mérésen pedig az 5800X közel dupla annyit hozott, mint a 4700S.

Verdikt – Érdemes megvásárolni?

Egyértelmű a válasz: NEM!

A 4700S Kit több szinten van limitálva. A legnagyobb probléma a ramok késleltetésével lehet, mely 20 évvel ezelőtti állapotokat idéz. Ezen kívül a nyers teljesítmény sem túl bíztató, sokkal kevesebb, mint amit az ember egy 8 magos Zen2 processzortól várna. Mindez persze megfelelő árcédulával akár még jól is elsülhetne, de az AMD még a kínai belpiacion is olyan árral dobta piacra, melyen értelmes vásárló hozzá sem nyúl. Fekete pont az AMD-nek, hogy ilyen módon és ilyen áron akar megszabadulni a selejttől, pedig magában az „akcióban” még lenne is potenciál, csak éppen tizedennyi áron.

Arpi

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

9 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

9 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

10 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

10 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

10 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

11 óra telt el azóta...