Film/TV

BRÉKING | Itt van az Uncharted-mozi hivatalos előzetese

A Sony egészen őrületes sebességre kapcsolt, ugyanis még csak egy fél nap telt el a 2018-as God of War PC-s bejelentése óta, de máris egy másik gigászi szőnyegbombázással borzolják a geek idegeket.

A mai napon arra ébredhettünk, hogy kiszivárgott a hányattatott sorsú és szinte már időtlen idők óta készülgető, Tom Holland és Mark Wahlberg fémjelezte Uncharded-mozi előzetesének egy bizonyos jelenete, amelyből már sejthető volt, hogy záros határidőn belül megérkezhet ugyanennek a hivatalos változata is.

Nos, csupán néhány órácskát kellett türelemmel lennünk, ugyanis a Sony nem ült tovább rajta és hivatalosan is leleplezték az elmúlt évek egyik legvártabb videojátékos filmadaptációt.

A roppant mozgalmas előzetesben megbizonyosodhatunk Holland Nathan Drake-es alkalmasságáról (csillagos ötösre vizsgázott), természetesen Wahlberg kicsit kifogásolható Sully-ját is láthatjuk, de feltűnik a játékok fontos, majd új főszereplőjévé előlépő Chloe Frazer is, ahoygan Antonio Banderas gonosza is megmutatja magát néhány másodperc erejére.

Ha pedig minden jól megy, akkor az Uncharted film 2022. februárjában kerül majd a mozikba – streaming platformokon egyelőre nem terveznek premiert.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

7 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

7 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

7 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

7 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

8 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

9 óra telt el azóta...