Gaming

GTA 6 leleplezéssel érkezhet a Remastered Trilogy

A sok-sok pletyka és szivárgás után végül a Roskstar hivatalosan is bejelentette a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Editiont a hónap elején. A három játék, a GTA III, a Vice City és a San Andreas remasterei már készen állnak, hogy a nagyközönség kipróbálja őket, bár az igaz, hogy az ára és a gépigény sem gyenge.

Ám ha minden igaz, a remastered megjelenésével a GTA 6-ról is lehull a lepel.

A most megjelent szivárgást persze erősen lehet vitatni, mivel az a 4chan nevű fórumról származik. Arról az oldalról, ahol rengeteg trollal is lehet találkozni, akik csak azért tesznek fel fake információkat, hogy szivassák a közösséget. Szóval a most következő bejegyzés is lehet csupán poén, így nem árt fenntartásokkal kezelni.

Egy névtelen fórumozó most arról számolt tehát be, hogy a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition november 16-án jelenik meg, bár lehet ebben késés. Feltéve, ha nem 2022 novemberről van szó, mert akkor még egy évet kell várni. Azonban ha minden igaz, eszerint most pénteken (október 22-én) kapunk egy előzetest belőle.

A bejegyzés szerint november 23-án a Rockstar a GTA 6-ot is bejelenti, egyfajta új logóval a Twitteren. Ez alig több mint egy hónap múlva van. Pontosan ezért kell firtatni ennek valóságtartalmát, ugyanis nem valószínű, hogy a GTA 6-ot bejelentik a GTA 5 felújított, next gen verziójának megjelenése előtt.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nagyon szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Néhány nap múlva kiderül az igazság.

DV

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

2 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

2 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

2 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

3 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

3 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

5 óra telt el azóta...