Gaming

Újabb bizonyíték, hogy még idén érkezik a Grand Theft Auto Remastered Trilogy

Az elmúlt napokban több szivárgást és pletykát is hallottunk arról, hogy a Grand Theft Auto Remastered Trilogy, mely három korábbi GTA játék felújított változatát tartalmazza, akár már idén, novemberben megjelenhet. Először a dél-koreai korhatáros besorolás kapcsán említette meg a Kotaku a novemberi dátumot, aztán jött a Rockstar Launcher ikonjainak leleplezése.

Most a Steamen is feltűnt a novemberi dátum.

Egy Reddit felhasználó, So_sotired nemrég a Steamen kurátor oldalán fedezte fel, hogy a 2000-es évek klasszikus Grand Theft Auto címeinek trilógiája alatt valamilyen érdekes szöveg szerepel. Mindegyik cím elérhető a Steamen, azzal a szöveggel együtt, hogy a remasterek 2021 novemberében érkeznek.

 

Itt szerepel az Alan Wake is, aminek felújított verzióját szintén nemrég jelentették be. Tudni kell, hogy ez csupán egy Steam kurátor oldal, vagyis nem biztos, hogy fix az infó. A Steam kurátorok ugyanis olyan személyek vagy szervezetek, amelyek ajánlásokat írnak, hogy segítsenek másoknak érdekes játékokat felfedezni a Steam könyvtárában. Ez a bizonyos kurátor Games at risk of removal néven ismert, és emlékeztetni szokott olyan címekre, melyeket az a veszély fenyeget, hogy eltávolítják a Steamről. Lehet, hogy pont erre figyelmeztet minket most? Lehet, hogy a régi címeket lecserélik a felújítottra? Nem lehet tudni, hogy a kurátornak mennyire van igaza?

A tény viszont az, hogy a Rockstar egyelőre nem jelentett be semmit, pedig ezt a novemberi dátumot egyre több helyről hallani. Te megveszed majd a Remastered Trilogy-t, ha mégis megjelenik?

DV

Korábbi cikkek

Igazán megéri elindítanod a mobilos Warzone-t, ütős ajándékok várnak

2024.04.05. – A Call of Duty március 21-én egy újabb címmel bővült. A Warzone Mobile…

14 perc telt el azóta...

9 addiktív, mégis elhanyagolt sorozat a Netflixen, amit látnod kell!

Gábor János 2024.04.05. - Ezek a Netflix sorozatok a lebilincselő narratívájukkal és egyedi bájukkal olyanok,…

1 óra telt el azóta...

Olyan újítást kap az Edge böngésző, amit a gamerek imádni fognak

2024.04.05. - A Microsoft Edge webböngésző olyan új funkciót kap, aminek bizonyára minden PC játékos…

2 óra telt el azóta...

Nem minden a számozás: ezt az AMD 3D V-Cache processzort ne válaszd

2024.04.05. – Manapság az AMD és az Intel teljesen más utat jár be, ha a…

2 óra telt el azóta...

899 forintért adnak 12 egészen remek játékot – köztük egy Falloutot

Bódi Dániel 2024.04.05. - Az Amazon Prime Magyarországon az egyik legjobb üzlet! 899 forintért ugyanis…

3 óra telt el azóta...

Több FPS-t ígér az Nvidia a Warzone Season 3-ban, ha letöltöd ezt a drivert

2024.04.05. - A Call of Duty Modern Warfare3-ban és a Warzone-ban általános probléma a teljesítmény…

3 óra telt el azóta...