Tippek és akciók

Akciófigyelő | Végre olcsón szerezhetünk egy RTX 3090-et… az Epic ingyen játékában

Minden hét csütörtöke egy örömünnep az Epic Games naptárában, hiszen ekkor élesednek a játékosok számára ajándékul adott újabb ingyenes alkotások. A legfrissebb ingyenes játékra kiváltképp érdemes lecsapni, mert nem csak hogy Magyarország fölött bábáskodhatunk benne, de ha úgy tetszik megváltoztathatjuk az ismert történelmet is.

Ahogyan pedig ilyenkor lenni szokott, a következő heti ingyenes játékot is leleplezték, amiben végre szerezhetünk magunknak egy RTX 3090-es kártyát is, és azonnal beszerelhetjük azt a gépünkbe. Legalábbis a virtuálisan létező PC-nkbe.

A következő ingyen játék ugyanis nem más lesz, mint a PC Building Simulator.

Persze lehet ezen jókat hahotázni, a számítógép építős belső nézetes szimulátor viszont kifejezetten hasznos, és nem mellesleg egy jól sikerült program. Legalábbis a magamfajta alapvetően konzolos játékos számára mindenképpen, hiszen az, aki nem feltétlenül tud csak úgy megépíteni egy PC-t, az itt könnyedén megtanulhatja.

Sőt, kvázi még segítséget is kapunk hozzá, hiszen a játékban nekünk kell megrendelni az alkatrészeket is, ahogyan pedig a valóságban, úgy in-game is egy csomó dolgon elbukhat a dolog. A PC-építős mókában egyébként valódi termékek is megjelennek, köszönhetően annak, hogy olyan gyártók álltak be mögé hivatalos partnerként, mint a Cooler Master, a Gigabyte, a Corsair, a Cryorig, az Evga, a Futuremark, az MSi és még nagyon sokan mások.

A játékot október 7-től lehet ingyenesen beszerezni az Epic Games Store felületéről, amire egészen október 14-ig lesz lehetőség.

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Legrosszabbkor merül a kontroller? Az Xbox megoldhatja a problémát

Gábor János 2024.04.02. - Te is rendszeresen úgy jársz, hogy várod a nap végét, amikor…

35 perc telt el azóta...

Nem áprilisi tréfa volt a kacsákkal lövöldözős túlélőjáték, a Duckside

2024.04.02. - Nem is olyan rég még azért voltam megőrülve, mert kiderült, hogy tényleg készül…

2 óra telt el azóta...

Nagyot megy a horrorjáték, amiben videókat kell készítened a haverokról

Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…

3 óra telt el azóta...

Mac-re is „letölthető” már a GTA 6, de nem ajánljuk senkinek!

2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…

4 óra telt el azóta...

Ennyiért vették meg az ajtót, amire DiCaprio már nem fért fel

Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…

4 óra telt el azóta...

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

18 óra telt el azóta...